Még decemberben be kívánja terjeszteni a kormány a kedvezménytörvény módosítását a parlament elé – szögezte le Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter tegnap az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy még nem zárultak le a konzultációk a kedvezménytörvényről Romániával és Szlovákiával. Közölte, hogy az egyeztetések révén olyan módosításokban állapodhatnak meg a szomszédos országok képviselőivel, amelyek egyelőre nem ismertek. Ezért ha szükséges – tette hozzá –, még december vége előtt összehívják a Magyar Állandó Értekezletet (Máért). Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke úgy vélte, hogy a jelenlegi kormány bizonytalanságot mutat a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekben, ami felbátorított bizonyos szomszédos országokat.
Az ülésen vitát váltott ki Kovács László külügyminiszter szerdán, bukaresti tárgyalásai után elhangzott nyilatkozata. A kedvezménytörvény módosítását vezérlő hét alapelv közül, amelyeket a miniszter említett, ellenzéki képviselők leginkább azt kifogásolták, hogy a törvény hatálya az Európai Unió tagállamainak polgáraira nem terjed ki. Ezzel kapcsolatosan Kiss Elemér közölte, hogy a külügyminiszternek még nem volt alkalma tájékoztatni a kormányt bukaresti tárgyalásainak részleteiről. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Európai Unióban a szervezet normái érvényesülnek a kisebbségi kérdések kezelésében. Ellenzéki képviselők kifogásolták azt is, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) nem vett részt Kovács László bukaresti tárgyalásain. Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélte, hogy a román és a szlovák kormány nem mehet túl követeléseiben azon, ami a velencei bizottság jelentésében szerepel.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
