Zalatnay-per: a héten ítéletet hirdetnek

2002. 12. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyes bűncselekmények minősítésének megváltozatását, valamint a vádak egy része alóli felmentését kéri majd védőbeszédében a népszerű énekesnő, Zalatnay Sarolta védője, Hegedűs László ügyvéd. A tárgyalás ma tanúk meghallgatásával, szerdán a perbeszédekkel, pénteken pedig az elsőfokú ítélet kihirdetésével folytatódik a Fővárosi Bíróságon.
Hegedűs László ügyvéd lapunknak úgy nyilatkozott: mindenképpen szeretné elkerülni, hogy védence letöltendő szabadságvesztést kapjon, annál is inkább, mert álláspontja szerint a hitelezők nem magánszemélynek, hanem egy cégnek adtak kölcsönt, ezért nem követett el hitelezési csalást.
Ismeretes, az ügyészség az énekesnőt és öt társát azzal vádolja, hogy 1996-ban negyven magánhitelezőtől összesen 150 millió forintot csalt ki, s ennek jelentős részét a mai napig nem fizette vissza. A pénzt egy közvetítőcégen keresztül vette föl Zalatnay, akit az ügyészség csalással, hitelezési csalással, tartozásfedezet elvonásával, magánokirat-hamisítással és gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásával vádol.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.