Hol vannak a rossz idők javítói?

Kaptam a minap egy könyvecskét Fehér Dezsőtől, a Lóverseny Vállalat hajdani igazgatójától, aki orosházi lévén, gyűjti a városára vonatkozó irodalmat, s ennek talán legértékesebbje Veres József evangélikus lelkész munkája, aki a választókerület országgyűlési képviselője volt a kiadás évében, 1886-ban. A könyv elmondja a város történetét, hogyan érkeztek gyalogszerrel a Tolna megyei Zombáról azok az evangélikusok, akik nem gyakorolhatták szabadon hitüket. Harminc család eredt útnak, tanítójuk vezette őket, s mentek esőben, hóban: előbb átkeltek a Dunán, aztán a Tiszán, csaknem egy évig várakoztak Békéscsabán, míg végre Szent György napján 1744-ben lepakolhattak a mai Orosháza helyén.
Vizenyős, mocsaras, ócska vidék volt, abból kellett otthonnak való tájat varázsolniuk, ami – tudjuk – nem varázslat kérdése, hanem iszonyú sok munkáé és hité. Mindez eszembe juttatja a mormonok vándorútját Amerikában, amelyről azóta száz könyv íródott, és a sós tó partjára épült várost, Salt Lake Cityt, mint hitük fényes jutalmát – az orosházi evangélikusok vándorlása nem érintett meg egyetlen magyar tollforgatót sem, márpedig amiről nincs írás, az van is, meg nincs is, ezért tudják történelmünket újra és újra átírni, meghamisítani idegen pénzen működő historikusok. De nem erről akarok szólni. A képviselő urakkal volna egy kis beszédem. Igen, a könyv kapcsán. Veres József elvégzett Orosházán valamit, amit kötelességének érzett: beszámolt választóinak, mi volt és mi van városukban. Az odaérkezéssel kezdte, folytatta azzal, hányan születtek és hányan haltak, hogy az élők melyik hit szerint buzgólkodtak, beszámolt arról, hogy egy legényt, mert káromkodott a csapszéken, 25 „jóforma” pálcaütéssel büntettek; hogy ugyancsak a hétszázas évek végén paráznaság miatt a férfi 40 forintot fizetett, az aszszony meg 60 ütést kapott, és vasárnap a templomajtó előtt a bemenőktől bocsánatot kellett kérniük – ha a szokás ma is érvényben lenne: nem tudom, hányan sorakoznának a templom előtt.
Megtudjuk a könyvből, hogy 1816. január 28-án iszonyú vihar támadt, és a szörnyű hidegben 80 ezer marha pusztult el, hogy 1849-ben egy szélhámos, aki tudta, hogy a Kossuth-bankó már érvénytelen, a gyanútlan orosháziaktól rengeteg állatot vásárolt, és ebben sok gazda tönkrement; találunk adatot arról, hogy 1885-ben 82 692 bérmentes levél érkezett magyar területről, 15 660 Ausztriából; s hogy amíg 1000 lakosra Magyarországon 116 ló jutott, addig Orosházán 194, Angliában csupán 85 és Olaszországban 24 – az ember ámul, micsoda erős gazdasága volt akkor hazánknak.
Miért soroltam fel mindezt, képviselő urak? Azért, hogy átgondolják, mire kötelezi önöket a megbízatás, s hogy jelezzem: úgy is lehet nyomot hagyni, ahogy Veres József tette Orosházán. Mert többek között ez a fajta felelősség és az ilyen emberek tették az akkori Magyarországot erőssé, vonzóvá. És hogy erre ma is van példa: a németek, amint lezajlott a kitelepítésük Közép- és Kelet-Európából a világháború után, azonnal elkezdték a feldolgozást, s ma már minden könyvtárban fellelhetők az erről készült munkák. Tessék mondani, a magyar nemesség földönfutóvá tételéről, kastélyaik kifosztásáról, ami ugyanakkor zajlott, hol olvasható összefoglaló munka?
A múltra épül minden. Ha az nincs tisztázva, tehát mások kényük-kedvük szerint alakíthatják, akkor biztos jövőt nem lehet ráépíteni. A képviselő urak azért vannak ott, az ország házában, hogy pártállásra való tekintet nélkül a jobb jövő tégláit rakosgassák egymásra. Azokét, akiket képviselnek. Azt mondják az innenső oldalon, hogy nekik most nem jól fúj a szél? Válaszként Thomas Carlyle-t idézném, tessenek figyelmesen és többször elolvasni: „Az ember ne panaszkodjék környezetére, korára és más effélékre, ennek semmi haszna nincs. Rosszak az idők? Helyes, azért van ő itt, hogy javítson rajtuk.”