A XIX. század elején sem igazán ismerték el, hogy a könnyűiparon belül a ruházati ipar külön ágazatot képvisel. A ruhákat a céhekbe tömörült szabók készítették egyedi megrendelés alapján. A technikai forradalom azonban a ruhaiparban is változásokat hozott, a kézi varrást a varrógépek mechanikájának automatizálásával sikerült kiegészíteni és nem egy esetben teljesen helyettesíteni is. Az álom az volt, hogy mindenki számára elérhető árú tömegtermékeket sikerüljön készíteni. Mint minden hasonló esetben, az első időkben a minőség rovására ment a tömegtermelés.
A fordulatot igazából az 1960-as évek hozták meg; a divat átalakulása Olaszországból és Franciaországból indult el. A háborút követő években a ruhaipar termelése egyre nőtt, egyre több konfekcióipari cég alakult meg, erre az időre datálható a Coco Chanel révbe érése, vagy ez idő tájt kezdett el ruhatervezéssel foglalkozni Yves Saint Laurent, Christian Dior és még sokan mások.
Amikor kiderült, hogy a nyugat-európai és amerikai munkaerővel nem lehet nagy hasznú cégeket működtetni, a vállalatok többsége dél-amerikai vagy kelet-európai partnerek után kezdett kutatni. A KGST felbomlása segített abban, hogy a nagynevű európai cégek megfelelő felszereltségű és képzett dolgozókkal rendelkező vállalatokat találjanak a volt szocialista országokban. A képlet adott volt, a terméknek volt neve, mérete, szabásmintája, megvolt hozzá az első osztályú alapanyag és állt mögötte egy brand, azaz egy jól csengő márkanév, amelylyel el lehetett adni. A kelet-európai cégek adták a munkaerőt, a többi már csak a divatcégen múlt.
Természetesen a mai napig is folyik a verseny, és ahogyan a technológiai ipar egyre keletebbre kacsingat, úgy a ruhaipar is a távol-keleti szférában keresi a kiutat. A szocialista államforma felbomlásával először nagy lehetőség hullott a ruhaipari cégek ölébe, majd tizenhárom év eltelte után a vállalatok rájöttek, hogy bár olcsó a munkaerő a kelet-európai társaságoknál, de még olcsóbban lehet gyártatni Kínában, Thaiföldön, Malajziában, vagy éppen a szomszédos Romániában. Az Európai Unióhoz csatlakozó országokban éppúgy nem éri meg bérmunkában dolgoztatni a jó nevű cégeknek, mint ahogyan a 80-as években odahaza sem érte meg nekik.
Ma a legnagyobb ruházati ipart foglalkoztató ország Olaszország, ezt követi Németország, majd a rangsorban Franciaország következik, de a bérmunka miatt a rangsor felbomlani látszik. A termék ugyan olasz, német vagy francia, de a valóságos gyártást többek között Magyarországon vagy a környező országokban végzik. Hazánkban a legnagyobb és legnevesebb ruhaipari cégek végeztetnek bedolgozást, de többen saját céget alapítva, vagy privatizáció útján vásárolva oldják meg a termelést. Csak a teljesség igénye nélkül, ma hazánkban gyártat az olasz MaxMara, a német Baumler, a francia Pierre Carden, az Yves Saint Laurent, a Salamander, a Burlington és az Adidas is.
origo.hu
Halálra gázoltak egy hároméves gyereket és egy fiatal anyát Bag mellett
