Nyomozója ellen tanúskodott Lévay

2003. 02. 21. 0:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tiltott pornográf felvételek készítése vádja alól nemrég felmentett Lévay Levente egykori kispesti polgármester ügyében a nyomozást vezető rendőr őrnagy, K. Viktor büntetőpere tegnap megkezdődött a kispesti bíróságon. A BRFK egykori ifjúságvédelmi alosztályának vezetőjét azzal vádolják, hogy a Lévay elleni nyomozásban tartott házkutatásba újságírót is bevont. A rendőrtiszt tagadja a vádakat, s arra hivatkozik, nem tudta, hogy a helyszínen várakozó személy, D. Zoltán újságíró. Hozzátette: örült annak, hogy talált egy másik hatósági tanút, s nem kellett a szomszédokat ezzel zaklatni.
A tegnapi tárgyaláson tanúként hallgatták meg Lévay Leventét, valamint a családon belüli erőszakot és a hozzá kapcsolódó bűncselekményeket kutató büntetőjogászt, Morvai Krisztinát, aki hatósági tanúként vett részt a házkutatásban. Lévay Levente elmondta: az ominózus reggel, 1999. december 16-án nyolc rendőr jelent meg a lakásán, közöttük két hatósági tanúval. Az egyik, D. Zoltán úgy beszélt a többiekkel, mint egy „bennfentes”. Állította: nem derült ki, hogy újságíró, mert mint fogalmazott, nem jegyzetelt. Lévay azt is megemlítette, hogy a házkutatás után a Tolnai Lajos utcába vitték kihallgatni, s vele együtt D. Zoltán is a rendőrautóban volt.
Morvai Krisztina jogász szerint viszont az eljárás tisztességes volt.
A tárgyalás május 30-án tanúk meghallgatásával folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.