Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Felszólítás Medgyessy Péternek Nyilvánosságra hozta a Medgyessy Péter kormányfő átvilágításáról szóló határozatot az egyes fontos tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző bizottságok soros elnöke. A testület Medgyessy Pétert felszólította, mondjon le miniszterelnöki tisztségéről, illetve országgyűlési mandátumáról. (MN) Létszámcsökkentés a Vértesi Erőműnél Környezetvédelmi és gazdasági okok miatt az idén bezárja három telephelyét a Vértesi Erőmű Rt., aminek következtében várhatóan több mint 1200 munkahely szűnik meg – jelentette be tegnap Vas László vezérigazgató. (MTI) Lemondott az észt belügyminiszter Ain Seppik észt belügyminiszter tegnap lemondott, miután a szovjet korszakban végzett bírói tevékenységével kapcsolatos vádak érték a választási kampányban. (MTI) Fidesz–MDF-vita a tévékuratóriumról A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe az MDF Bakó Lajost, az előző kuratórium elnökét és Peták István volt MTV-elnököt jelöli – tudta meg lapunk a párt tegnapi frakcióülése után. Arról nem született döntés, hogy a frakció tíz- vagy nyolctagú kuratórium felállását támogatja-e. – Ragaszkodunk ahhoz, hogy nyolctagú legyen a kuratórium, és négy ellenzéki tagjából a parlamenti arányoknak megfelelően hármat mi jelöljünk – szögezte le Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa. (MN) Roma Civil Kerekasztal A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal romaügyi főtanácsosa, Pádár László kezdeményezésére 37 helyi cigány szervezet vezetőivel megalakult a Roma Civil Kerekasztal. (MTI) Személyi változások az atomerőműben Újabb személyi változások történtek a Paksi Atomerőmű vezetésében: Hetzmann Albert műszaki és Küzdy Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettesi kinevezése után Nagy Tibor karbantartási igazgató, Kovács József üzemviteli igazgató, Szucsán Sándor műszaki igazgató, Vámos Gábor biztonsági igazgató lett. (M. Gy.) Megszakított szlovák vasutassztrájk Tegnap este a szlovák vasutasok országos sztrájkját irányító központi sztrájkbizottság úgy döntött, hogy megszakítja a péntek óta tartó munkabeszüntetést. A sztrájkolók képviselői azért döntöttek így, mert kora este a pozsonyi kerületi bíróság előzetes döntéssel a sztrájk felfüggesztéséről rendelkezett. (MTI)

MTI
2003. 02. 04. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.