Több késszúrással megölte felesége szeretőjének gyermekeit, édesanyjukat megsebesítette, majd öngyilkosságot kísérelt meg egy férfi Nagyváradon – adta hírül az Evenimentul Zilei.
Az 53 éves Makra János szombaton, kora reggel magához vett egy pálinkásüveget, és átment a szomszédba, ahol a 29 éves M. Irén albérletben lakott két kisgyermekével. Az egyik szomszéd, Gacsa József a lapnak elmondta: Makrával és M. Irénnel néhány pohárkával ő is megivott, majd munkába indult.
Amikor kettesben maradtak, Makrának eszébe ötlött, hogy a felesége és Irén férje korábban szeretők voltak. Ezután, az alkoholtól és a féltékenységtől megvadulva, késsel rátámadt az asszonyra, és megszúrta. A nőnek még volt ereje a szomszédba menekülni.
Az eddigi vizsgálatok szerint a kétéves Enikő és a négyéves Sándor megijedtek, és visítani kezdtek, amikor látták, hogy a férfi bántja az anyjukat. Miután az asszony megszökött előle, a dühöngő gyilkos a gyerekekre vetette magát, és mindkettőt több döféssel mellbe szúrta.
A mentők megérkeztekor a kisfiú már nem élt. A kislányt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol rövid idő múlva meghalt. Makra közben rádöbbent, hogy milyen szörnyűséget követett el. Hazaszaladt, magára gyújtotta a házát, és megpróbált végezni magával: kést döfött a saját mellébe is.
A nagyváradi tűzoltóság csoportfőnöke elmondta: az utcában többen is figyelmeztették őket, hogy a férfi nem egészen beszámítható. Makra vasvillával és késsel támadt a tűzoltókra, akiknek sikerült lefogniuk, majd a lángokat is eloltaniuk.
A férfit letartóztatták. Az orvosok szerint az asszony és gyermekeinek gyilkosa hamarosan kihallgatható állapotban lesz. Makra életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat.
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!