Kabaré

A kisgazdapártnál még tart a farsang, ezúttal ismét Réti Miklós lett az elnökbálkirálynő, ő kapta a legtöbb szavazatot a zsűritől, bár gondolom, ennek nem örül a hatfelé szakadt párt Deák-frakciója, amely nemrégiben Deák Józsefbe helyezte a bizalmát, s máig őt tekinti legális pallérnak.
Nem irigylem azt, aki egyszer majd sajtó alá rendezi a kisgazdapárt eddigi történetét. Nem a régmúlt, a legelső évek, évtizedek történetébe botlik majd bele a tolla, sokkal inkább a Torgyán-trónralépéstől máig eltelt időszakba, amit nemes egyszerűséggel úgy lehetne minősíteni: őrület.
Nem lennék meglepve, ha az adásvétel alatt (előtt, után) álló pártszékház legközelebbi címe a lipótmezei sárga viccház lenne. Ne menjünk most bele, pillanatnyilag hányféle kisgazdacsapatot jegyez a politika, épeszű embert már nemigen érdekel, hogyan hívják a fiúkat, az eltelt évtizedben volt itt már független, történelmi, jóságos és nagyon kisgazdapárt éppúgy, mint jász, matyó és palóc tömörülés is – de tényleg ne vesszünk el a részletekben.
Egy tragikomédia végjátékát láthatjuk, amin én inkább sírni tudnék, mint nevetni. Merthogy megint csorbult a nemzet. A mi oldalunk. Előfordulhat, hogy rászedett, félrevezetett emberek újabb tömegei fordítanak majd végleg hátat a közszereplésnek, a választásoknak. Újabb százak, ezrek legyintenek a voksolásra hívó szóra, hadd örüljön a baloldal.
Pedig nem így indult ez a párt annak idején. Fénye volt, hangja, hitele, ereje. Igazi magyar párt volt. Most vircsaft. Kabaré. Közéletünk röheje.
Vajon mit csinál most Torgyán exelnök? Patakvért emleget, vagy csak magában göcög?