Az iraki televízió műholdas adása csütörtök este ismét Szaddám Huszein iraki elnököt mutató képeket sugárzott. A képsorokon az egyenruhás államfő egy tanácskozáson elnökölt. Az adás nem számolt be arról, hogy hol zajlott le a találkozó, amelyen az iraki csapatok harckészültségi állapotáról volt szó. A Reuters brit hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy Szaddám Huszein komolynak és nyugodtnak tűnt, szemben a szerdán bejátszott felvétellel, amelyen mosolyogva és nevetgélve társalgott kormányának tagjaival. Tegnap este az elnök újra feltűnt a televízióban.
Szaddám Huszein iraki diktátor nem fogja megadni magát, hanem harc közben fog elesni – jelentette ki a spanyol El País tegnapi számának adott interjújában Ignacio Rupérez, aki a bagdadi spanyol követség 1997-es megnyitásától kezdve három és fél évig élt nagykövetként a városban. „Szaddám megalomániás. Néhány éve megbízta genealógusok egy csoportját, hogy rajzoljanak neki olyan családfát, amely őt egyenesen a próféta környezetével hozza összefüggésbe. Illuzórikus dolog volt azt gondolni, hogy száműzetésbe vonul, ahogy az Egyesült Államok és néhány arab ország kérte, vagy hogy öngyilkos lesz, ahogy egyesek sugallták. Szaddám és a fiai harc közben fognak meghalni. Fel fogják áldozni magukat az apokalipszis oltárán. Egy olyan megalomániás, aki Nabukodonozorral hasonlítja össze önmagát, nem gondolhat arra, hogy megadja magát. Ez megalázó vég lenne a számára” – így Rupérez.
A volt spanyol nagykövet párhuzamot vont Huszein és Sztálin között azoknak a tisztogatásoknak a kapcsán, amelyeket az iraki diktátor végzett pártja tagjai között. Ezenkívül így vélekedett: „Szaddám Sztálintól tanulta a lakosság féken tartását, a kegyetlen elnyomást, és azt, hogy egyes közösségeket mások ellen fordítson, hogy így könynyebben rájuk kényszeríthesse saját akaratát” – fogalmazott a volt nagykövet.

Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor