Márciusban 73,9 milliárd forinttal növekedett az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számolt hiánya, így az első negyedévi deficit 282,1 milliárd forintot ért el – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Az első három havi deficit ugyan nagyobb az időarányosnál – meghaladja az egész évre tervezett 832,2 milliárdos előirányzat harmadát –, ám a pénzügyi tárca nem lát okot aggodalomra: a PM-ben előzetesen a ténylegesnél nagyobb, 308 milliárdos negyedéves hiánnyal számoltak. Az államháztartás alrendszerei közül a központi költségvetés 224,1 milliárd forintos hiányt produkált az első három hónapban, amely az éves előirányzat 39,4 százalékának felel meg. Az elkülönített állami pénzalapok háromhavi egyenlege 21,3 milliárd forintos többletet mutat. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál március végéig 79,4 milliárd forintos hiány keletkezett, ami tízmilliárd forinttal nagyobb az időarányos mértéknél.
Az első jelentősebb, az egyszerűsített vállalkozói adóból származó bevétel kellemes meglepetést okozott a Pénzügyminisztériumban: hétfő estig 7,5 milliárd forint folyt be ezen a jogcímen, ami jócskán meghaladja az előzetesen várt mennyiséget.
Az államháztartás első háromhavi összesített hiánya illeszkedik a január-februári negatív folyamatokhoz, ezért továbbra is aggodalmunkat fejezzük ki a túlzott hiánnyal kapcsolatban – közölte a Fidesz gazdasági kabinetje. A párt szerint nem zárható ki, hogy az idei évre tervezett 832,2 milliárd forint hiány az év végére akár több százmilliárddal is nagyobb lehet.
Újabb döbbenetes felvételek kerültek elő a kényszersorozásról + videó
