Simicska Lajos beadványa szerint a nyomozó hatóság – tévesen – csakis az adatvédelmi biztos által jogellenesnek minősített személyes adatokkal való visszaélés körülményeiről tájékozódott, de arról sem alaposan. Ezzel szemben nyomozás során vizsgálandó, hogy az egyes adathordozókat hogyan kezelték, tárolták és továbbították, mielőtt azok végső tárolási helyükre kerültek volna, illetve részletes vizsgálat szükséges annak tisztázásához, hogy azok kerülhettek-e illetéktelenek birtokába, megsemmisítésük előtt készülhettek-e további másolatok.
Az APEH esetében Simicska Lajos kifogásolja, hogy a nyomozást megtagadó határozatban egy szó sem esik arról, hogy ezen adathordozók államtitkokat tartalmaztak, amelyeket az ügy kirobbanásakor Király László György jelenlegi APEH-elnök is többször jelzett. Simicska szerint a rendőrségnek a nyomozás során részletesen meg kellene vizsgálnia az adóhatóságnál történt adatmentés körülményeit, amely annak ellenére rekonstruálható, hogy László Csaba pénzügyminiszter már elrendelte az esetleges tárgyi bizonyítékok megsemmisítését.
Korábban lapunk megírta: Simicska Lajos az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságánál feljelentést tett az APEH-nél és más pénzügyminisztériumi felügyelet alá tartozó szervezeteknél történt adatmásolások ügyében. A rendőrség azonban bűncselekmény hiányára hivatkozva március végén megtagadta a nyomozást. E határozat ellen a volt APEH-elnök tegnap panaszt tett.
Törvénytelen akció. László Csaba pénzügyminiszter utasítására a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Államkincstár, az APEH, a VPOP, az Államháztartási Hivatal és a Szerencsejáték Felügyelet tavaly nyáron másolatot készített saját adatbázisáról, amelyeket – kettő kivételével – beszállítottak a tárcához. A Nyugat-Európában is példátlannak minősített akciót egy később lefolytatandó vizsgálat elvégzésével indokolt a tárca vezetője. Az adatmásolásokat az adatvédelmi biztos törvénytelennek minősítette, s a körülmények tisztázására vizsgáló bizottságot állít fel a parlament. A kimásolt adatokat tartalmazó mágneses lemezek megsemmisítését a pénzügyminiszter ennek ellenére elrendelte, amelynek a szervezetek információink szerint már eleget tettek.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes