Februárban meglepően magas, négyszáztizenhárommillió eurós deficit keletkezett a folyó fizetési mérlegben, így az év első két hónapjában a hiány hatszázhetvennégymillió eurót ért el – derül ki a Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett adataiból. Az elemzők lényegesen alacsonyabb, kettőszáznyolcvannyolcmillió eurós hiányt vártak februárra, és a kedvezőtlen gazdasági körülmények tükrében a következő hónapokra is az egyenleg további romlásával számolnak.
A KSH tegnap közölt adatai szerint az egy évre visszatekintő infláció márciusban 4,7 százalékot ért el. Az elemzők nem tartják tragikusnak a márciusi adatot, ám például a londoni UBS Warburg a második negyedévtől öt százalék feletti tizenkét havi inflációs adatokra számít Magyarországon: ez azt jelenti, hogy szerintük nem teljesül a jegybank eredetileg 4,5 százalékban meghatározott célja. László Csaba pénzügyminiszter tegnap a Reutersnek optimistábban nyilatkozott: azt mondta, hogy a márciusi adat megfelel a minisztérium várakozásának, és az alacsonyabb olajárak segíteni fogják az infláció mérséklődését a következő hónapokban.
Állami kitüntetéseket adott át Lázár János
