A jövőben is hazai alapanyagokat kíván feldolgozni a magyar élelmiszeripar, ám a mezőgazdasági jövedelemigény kielégítéséhez saját forrásai terhére – versenyképességének veszélyeztetése nékül – nem tud hozzájárulni – hangzott el tegnap az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) Közgyűlésén. Boródi Attila, az Éfosz ügyvezetője szerint ezért állami segítséggel olyan rendszert kell kialakítani, amelynek révén a mezőgazdaság megfelelő nyereséggel versenyképes alapanyagokat termelhet az élemiszeripar számára.
A magyar élelmiszeripar öszszességében – ha szakmánként eltérő mértékben is – felkészült a csatlakozásra: az iparág egészének versenyképessége sok tekintetben jobb az Európai Unió tagállamainak átlagánál is. A mezőgazdaság problémáit ezért úgy kell megoldani, hogy az élelmiszeripar szempontjai is érvényesüljenek – tette hozzá.
Az Éfosz tagjainak száma csaknem hétszázra tehető, nettó árbevételük megközelíti a kétezer-milliárd forintot, és közvetve kétmillió embernek biztosítanak jövedelmet.
A közgyűlésen részt vevő Németh Imre agrárminiszter elmondta: várhatóan május elsejével megkezdi működését az Élelmiszer-biztonsági Hivatal.

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak