Pénteken még akciós értékesítésről tárgyaltak a különféle áruházláncokkal a Grundig magyar forgalmazói, hiszen fogalmuk sem volt arról, hogy a német anyavállalat hétfőn csődöt jelent. A döntés már-már várható volt, hiszen a múlt héten elállt a veszteséges Grundig megvételétől az utolsó pályázó, a török Beko Elektronik AS is. A Beko sokallta, a Grundig pedig kevesellte a vételárat. Az MTI szerint ez volt a kudarc oka. A Grundig a múlt esztendőben 1,2 milliárd eurós forgalom után 75 millió eurós veszteséget szenvedett el, míg egy évvel korábban 150 millió eurót vesztett.
Balogh Sándor, a Grundig Magyarország Kft. marketingigazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta: nincs pontos információjuk a „központ” döntéséről. Annyit tudnak, hogy a hitelezőkkel megkezdődtek a tárgyalások, s reményeik szerint három hónapon belül megszülethet a megállapodás, amelynek eredményeképpen a vállalat életben maradhat.
Az igazgató a lehetséges befektetők között említette a Beko, valamint a tajvani Sampo cégeket. Emlékeztetett rá, hogy a távol-keleti vállalkozás esetében az adásvétel azért hiúsult meg nemrég, mert a vevő a Grundig bécsi gyárát, továbbá a cég speciális, a korábbi dolgozók nyugdíj-támogatási rendszerét nem akarta átvenni.
A Grundig Magyarország Kft.-ről szólva Balogh Sándor megjegyezte: cégük ereményesen működött. Az áruházak és a kereskedők által már megrendelt mennyiségeket változatlanul kiszállítják, s mindannak ellenére, hogy ki kell várniuk a végleges döntést, továbbra is keresik a magyarországi értékesítési lehetőségeket. Hozzátette: ha a probléma mégsem oldódik meg, a Grundig termékeket vásárlóknak akkor sincs mitől tartaniuk, hiszen a készülékek, berendezések garanciális javításainak költségeit továbbra is állják.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség fogyasztókapcsolati irodáján érdeklődésünkre elmondták: műszaki cikkek esetében általában egy, speciális esetben két esztendő jótállást (garanciát) kell biztosítaniuk a cégeknek, míg a szavatossági jogról a polgári törvénykönyv rendelkezik. Ez esetben három év a szabály. A műszaki cikkek utólagos alkatrészellátását értékhatártól függően, általában maximum nyolc évig kell biztosítani.
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
