Egyre nehezebb helyzetben a Malév

A leszállási díjak csökkentését kéri a Malév Rt. a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Rt.-től. A légitársaság a jövő héten küldi el hivatalos levelét a BA-nak – értesült a Magyar Nemzet.

2003. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Malév elsősorban azért kényszerül erre a lépésre, mert az iraki válság gazdaságilag súlyosan érintette a céget, másrészt holnaptól indul Ferihegyről az első, olcsó repülőjegyeket kínáló légitársaság gépe.
Az olcsó cégek jelentős kedvezményeket kapnak a BA-tól. Az utasok számára megszokott reptéri illeték is jóval alacsonyabb, hiszen amíg Ferihegyen a menetrend szerint közlekedő járatok után 13,30 eurót számolnak fel, addig a „fapados¨ cégek csak 3,50 eurót kérnek ügyfeleiktől.
Külföldi lapvélemény szerint is nehéz helyzetbe hozta a nemzeti légitársaságot a hirtelen vezetőváltás, ami a légiipar általános válságában a lehető legrosszabb időben történt. Míg más kelet-közép-európai társaságok már biztosították helyüket egy globális szövetségi rendszerben, a Malév számára ez egyre nehezebb. A háború és a SARS-járvány miatti utascsökkenésre reagálva a Malév tegnap törölte az április 19-én, május 3-án, 20-án, 24-én, 27-én és 29-én New Yorkba, illetve az április 16-án, 19-én Torontóba közlekedő járatait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.