Élet az RMDSZ-en kívül

Úgy kezdődött, hogy visszaütött. A klasszikus mondás jellemzi leginkább az utóbbi hónapokban már gyakorlati formában is kiéleződött erdélyi magyar–magyar szembenállást. Tény, a bomba hosszú évek óta ketyegett, hiszen kisebbfajta csoda kellett volna ahhoz, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség név alatt még 1989 decemberében megalakult szervezet hosszú évtizedekre megoldja egy közel kétmilliós nemzeti közösség érdekvédelmi képviseletét. Kisebbfajta csodaként került volna be az erdélyi magyarság eseménytelennek semmiképpen sem nevezhető történetébe, ha ez a szövetség a lassan anyanyelvét vesztő zilahi vagy dicsőszentmártoni magyarnak és a sepsiszentgyörgyi vállalkozó székelynek egyszerre tudott volna elfogadható válaszokat adni. S mindezt úgy, hogy a hatalomvágy vádja és a korrupciógyanú messze elkerülje a szervezet háza táját. Mostanra egyértelműen kiderült: sikertelennek bizonyult a kísérlet. Az RMDSZ irányítói egyetlen olyan személyt sem hajlandók megtűrni a vezetésben vagy annak közelében, aki nem ért egyet az általuk képviselt irányvonallal. Márpedig a magyar közösség egésze aligha lehet egyetlen politikai irányvonal elkötelezettje. A Markó Béla és Verestóy Attila nevével fémjelzett RMDSZ-ről ma már nem mondható el, hogy az erdélyi magyar közösség érdekeit védi. Sokkal inkább a román politikai pártok versengésében igyekszik helytállni. Tegyük hozzá, nem sikertelenül. Az RMDSZ politikai tevékenységének tekintélyes része a magyar kisebbséget érintő problémák kezelésére irányul, hiszen szavazatokat kizárólag a magyaroktól kap. Mára úgy tűnik, többnyire csak ez a szavazatszerzési vágy köti az erdélyi magyarsághoz a Markó Béla által irányított pártot. Éppen ezért aggasztja a szövetségi elnököt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozását célzó törekvés. Divatos fordulattal élve ugyanis, középtávon a lét a tét a szavazatszerzésre berendezkedett RMDSZ-nél.

De mi van az RMDSZ-életen kívül? Agóniára utaló jelek, sértődött hangok s csak retorikai szinten jelentkező alternatívák kinyilatkoztatása után lassan körvonalazódni látszik a szövetség politikájával egyet nem értő erdélyi politikusok, közéleti személyiségek által elképzelt képviseleti szerkezet. Ennek értelmében a még csak embrió formájában leledző Magyar Nemzeti Tanács gyűjtené egybe, ötvözné azokat a szervezeteket, amelyek nemzeti elkötelezettségből vagy éppenséggel politikai motivációktól indíttatva, de valamilyen formában a magyar problémák megoldásáért dolgoznak. Az ötlet távolról sem eredeti, a Vajdaságban ugyanilyen keretek között már működik is a személyi autonómiát érvényesíteni igyekvő képviselet. Magyar belviták persze ott is vannak, de a belgrádi hatalom – a Vajdasági Magyar Szövetség hatékony politizálásának is köszönhetően – zöld jelzést adott erre az érdekvédelmi formára.

Romániában egy visszataszító játszma rémképe van kibontakozóban. Adrian Nastase miniszterelnök felszólította a román főügyészt a nemzeti tanács megalakulását előkészítő székelyudvarhelyi fórummal kapcsolatos törvényességi vizsgálat megindítására. Markó Béla ugyan nehezményezte a kormányfő bejelentését, de folytatta éles támadásait a tanács kezdeményezői ellen. Miután Nastase és Markó pártja képezik ma a bukaresti hatalmat, félő, hogy az RMDSZ politikájával szemben álló magyarok kétszeresen lesznek kirekesztve vagy meghurcolva szülőföldjükön.