Háromévi próbaidőre felfüggesztve egyévi fegyházbüntetésre ítélte a prágai városi bíróság tegnap fellebbviteli tárgyaláson Jaroslav Krupauert, a Cseh Szocialista Köztársaság egykori főügyészét. A bíróság Krupauert a hatalommal való visszaélés öt esetében találta bűnösnek. Az egykori főügyész egyebek közt hozzájárult a Mladá Boleslav-i ©koda autógyár akkori igazgatójával szemben korrupció miatt folytatott büntetőeljárás elévüléséhez, majd teljes leállításához. Krupauer tevékenyen hozzájárult a rendszerbíráló történészek üldözéséhez, nevezetesen Milan Otáhal és Vilén Precan esetében, akik úgynevezett fekete könyvben dokumentálták a Varsói Szerződés csapatainak szovjetek vezette, 1968-as augusztusi csehszlovákiai invázióját. A főügyésznek szerepe volt a Charta ’77 emberjogi mozgalom három tagja elleni büntetőeljárásban is. Bűnük csupán az volt, hogy levelet írtak a katolikus egyház fejének. A bíróság ugyancsak törvénytelennek minősítette Jan Dus evangélikus lelkész állítólagos felforgató tevékenység miatti elítélését. Krupauer a bíróság előtt nem tagadta a vádakat, de azzal védekezett, hogy mindezeket a neki tulajdonított hibás intézkedéseket akkori felettese, Ján Fejes csehszlovák szövetségi főügyész utasítására hajtotta végre.
Néhány nappal ezelőtt a prágai felsőfokú bíróság amnesztiára hivatkozva megszüntette a büntetőeljárást Ján Pjescák volt csehszlovák kommunista főügyész ellen, akit egy ártatlan szakaszvezető életét követelő justismordban való részvétellel vádoltak. A bíróság szerint a főügyész nem vett részt a gyilkosságban, jóllehet megsértette köztisztviselői kötelességét, erre azonban egy 1960-as amnesztia vonatkozik.

Ez az étrendkiegészítő lehet a titok, ha pihentető alvásra vágyunk