Kim Dzsong Il észak-koreai vezető szerint országának légiereje kész arra, hogy bármikor viszszaverje az ellenséget. A phenjani diktátor két hónapos szünet után a múlt héten jelent meg ismét a nyilvánosság előtt, és egyúttal végiglátogatta az észak-koreai katonai egységeket. A légierő egyik támaszpontján elégedetten állapította meg, hogy a pilóták készen állnak, és képesek nyomon követni, visszaverni a támadó ellenséget. A jelentésben nem említették meg az Egyesült Államokat, de Észak-Korea sok esetben Washingtonra utal az ellenség szóval – tette hozzá az eseményről hírt adó Reuters hírügynökség. Phenjan a közelmúltban kifejezte félelmét, hogy az Egyesült Államok következő célpontja lesz az Irak elleni hadműveletek befejeződése után. Az Egyesült Államok következetesen tagadja ezt, bár George Bush elnök korábban – Irak és Irán társaságában – a „gonosz tengelyéhez” tartozó államnak minősítette Észak-Koreát.
Washingtonban nyilvánosságra hozták a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelentését. Eszerint Észak-Korea egy évvel ezelőtt olyan létesítmény építésére készült, amely évente legalább két nukleáris fegyver feltöltéséhez elegendő urániumot képes előállítani. A CIA internetes oldalán is közzétett jelentés még az előtt készült, hogy Phenjan egy amerikai küldöttségnek beismerte, titkos atomprogramot folytat.
Állami kitüntetéseket adott át Lázár János
