Schmitt Pál jelölése – csakúgy, mint korábban Martonyi Jánosé és Matolcsy Györgyé – pusztán találgatásnak minősül – tette hozzá Orbán Viktor leendő elnöki kabinetjének vezetője. Szavai szerint a Fidesz bővítésének jelenlegi szakaszában az új alapszabály véglegesítése és a néppárti működéshez szükséges szerkezeti átalakítás előkészítése szerepel napirenden, nem a pártfunkciók elosztása. Kérdésünkre úgy fogalmazott: várhatóan két hét múlva nevezik meg a hivatalos alelnökjelölteket. Ismert, hogy az új alapszabály értelmében a jelenlegi hét helyett csupán két választott alelnöke lesz a Fidesznek, és az elnökkel, a frakcióvezetővel, valamint az országos választmány elnökével alkotják majd az operatív ügyvezető testületet. Most alakítják ki a párt Lendvay utcai székházában annak a nyolc tagozatnak a titkárságát, amelyek létrehozása folyamatban van – közölte Navracsics. Az új néppártban lesz tudományos, kulturális és sporttagozat, továbbá gazda-, kistelepülési, önkormányzati, környezet- és természetvédelmi, munkavállalói, nyugdíjas és nőtagozat.
Holnap a budapesti MOM művelődési központban fórumot rendeznek az átalakuló Fideszt támogató értelmiségiek részvételével.

Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?