Naftalin Ernő ötlettára: Hogyan kell a kisgyermeknek rendesen viselkednie a váróteremben?
Ha egy kisgyermekkel megyünk várni valamit, akkor fel kell készülnünk arra, hogy türelmetlen lesz, izeg-mozog, és millió kérdéssel halmoz el bennünket. Jó hírünk megőrzése érdekében követeljük meg a gyermektől a makulátlan magaviseletet.
Hogyan kell a kisgyermeknek rendesen viselkednie a váróteremben?
A válasz egyszerű: először is javítsuk ki az ülését.
A vízszintesen elhelyezkedő combjához viszonyítva az alsó lábszárnak 90 fokos szöget kell bezárnia. Ha egy kockás füzetet helyezünk a térdéhez, könnyen ellenőrizhetjük a bezárt szög nagyságát. Ha ezt beállítottuk, akkor nézzük meg a törzset is, hogy függőleges-e. Ha nem, szóljunk rá a gyermekre erélyesen!
Ne engedjük, hogy jellemtelen módon elhajoljon a gerince! A fejét is tartsa egyenesen, ne hajtsa le bambán, és ne nyakoljon se jobbra, se balra! Azt nézze, ami a szemmagasságában van, szemforgatás nélkül.
A kéz kétféleképpen helyezkedhet el: vagy a lábra téve szimmetrikusan, tenyérrel a combokon, vagy az egyik kéz mutatóujjával a szájon, csendet mutatva, a másik kéz pedig hátratéve. Beszélni nem lehet, válaszolni is csak kérdésre szabad.
Érdemes a gyermek pislogását is szemmel tartani, mert gyakran előfordul, hogy a látszólag „rendesen” ülő csemete egy perc alatt több mint tízszer csukja-nyitja a szemét. Ha erre nem figyelünk, akkor lesz egy viszonylag szépen üldögélő, csipacsattogtató kisgyerekünk, aki pislog, mint kocsonyában a béka.
Mindenki rajta fog röhögni az orvosi rendelőben, és akkor még nem beszéltünk a dolog beláthatatlan következményeiről. A sok pislogástól kiszárad a gyermek szeme, és egyre hangosabb lesz a szemhéjak összeütődése.
Az orvosok azt hiszik majd, hogy valaki az ablakredőnyöket rángatja. Emiatt kirohannak a folyosóra, és vérszomjas dühvel néznek körül a bűnöst keresve. Szikével vallatják a várakozó betegeket, köztük bennünket is, hogy ki zavarja csattogással a rendelést. Mi persze félelmünkben hazudozni kezdünk, és hebegünk-habogunk, de az orvosok rájönnek a turpisságra, és kiveszik a vakbelünket, ott a folyosón, mindenki előtt.
Ne tegyük ki magunkat ilyen kellemetlenségeknek! Ne kockáztassunk!
Inkább stopperórával mérjük le, hogy a ránk bízott gyermek átlépi-e a kritikus pislogási küszöböt. Ha igen, akkor legjobb, ha bal lábánál fogva lelógatjuk az ötödik emeletről.
Így elejét vehetjük a további rendbontásnak. Több jó tanácsot most nem mondhatok, mert sajtot kell ennem.
A viszontlátásra!
Kedves Olvasók!
A 2003. február 8-ai, Rekontra Gyógyszertári capriccio című írásomban Orson Welles rádiójátékát tévesen Orwell-rádiójátékként említettem, továbbá a március 8-i Lábazat című írásom elírás folytán Lábazatu címmel jelent meg. Remélem, a lényeg e hibákból adódóan nem sérült. Üdvözlettel: D. S. R.
