Ítéletidő

Magyar Nemzet „…a dolgot őt magát nézzük…”

A Legfelsőbb Bíróság tegnap pontot tett a Tocsik-ügy végére. A jogerős ítéletet a véletlenszerűen kiválogatott vádlottak megkönnyebbülve nyugtázták, az ügyvédi kamara krémje is elégedetten dőlt hátra a Justitia szobrával ékesített nagyteremben. Csak a jogra érzékenyebb hallgatóságot borzolta néma értetlenkedés a vádlottak egy részét felmentő, másik részét ejnye-bejnye büntetéssel sújtó ítélet hallatán. Végtére is a törvénykezés nem igazságszolgáltatás, csak szakma. Ezt szem előtt tartva hallgattuk végig az ítélet indokolását.
Tocsik Márta és az ÁPV Rt.-s Liszkai Péter nem követte el a csalást – állapította meg a bíróság. Rendben. Ha nem, hát nem. Nekik tegnap óta jó okuk van rá, hogy bízzanak a független igazságszolgáltatásban. Az ÁPV Rt. vádlottak padjára vont igazgatósági tagjait csak jelképesen büntette meg a bíróság, mert olyan munkára bízták meg sikerdíjért a külső tanácsadót, amit el kellett volna végeznie a vagyonkezelő apparátusának.
Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a perből indokolatlanul maradt ki a Tocsikot szóban megbízó Kocsis István volt ÁPV Rt.-s vezérigazgató-helyettes vagy a sikerdíjas megbízásra igennel szavazó Kamarás Miklós igazgatósági tag, és nem tekintünk el attól sem, hogy ezek között a vezetők között tiszta múltú, kiváló pénzügyi szakemberek is vannak, akik az elmúlt hét esztendőben valóban nem válogathattak a Tocsik-ügyben rájuk osztott vádlotti szerep miatt az állásajánlatokban, akkor az ő ítéletükre is azt mondhatjuk: rendben.
A sikerdíjat megcsapoló MSZP és SZDSZ közeli cégek érdekében eljáró pénztárnokok ügyében hozott felmentő ítélet azonban megakadt a torkunkon. Ha a nyilvánvaló bűn ilyen szemtelenül büntetlen marad, az másokat is arra bátoríthat, hogy zavarosban halásszanak. Ebben a büntetőperben a szocialista Boldvai László igazát az MSZP-vel jogviszonyban álló „szakértő” tanú vallomása támaszthatta alá. Úgy véljük: az ilyen igazságügyi szakértő véleményére alapozó bírósági eljárás nem fog jó fényt vetni ránk az unióban.
Lehet, hogy Tocsik Márta mindmáig megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a pártcégek nevében fellépő urak iránt. A jogerős ítélet indokolását hallgatva kerestük a lehetséges okot: ha sem befolyással nem üzérkedtek, sem pedig nem zsarolták meg Tocsikot, akkor vajon mi okozhatta, hogy az MSZP és az SZDSZ neve hallatára adakozási láz lett rajta úrrá? Miért követte el azt a végzetes hibát, hogy fiktív szerződéseket kötött? Egyszerre lett volna nagystílű adakozó és kisstílű könyökvédős könyvelő, hogy még be is akarta könyvelni kiadásként a pártoknak juttatott apanázst? Lehet, hogy csak könyvelési mániája miatt csúszott bele a három magánokirat-hamisítás vétségébe? Végül is csak emiatt büntették meg: négyszázezer forintra.
Tocsik vallomását, miszerint tőle lényegében kizsarolták munkadíja egy részét, nem sikerült bizonyítani. Tény, hogy nem is nagyon erőltették a nyomozók. Ítélkezni pedig csak vádirat és bizonyítékok alapján lehet. Az ítélet érdekessége, hogy az MSZP pénzfelhajtóját, Vitos Zoltánt elítélték kétrendbeli magánokirat-hamisítás miatt, míg a harmadik fiktív szerződést Tocsik mellett aláíró SZDSZ-es Bernhardt Barnabást meg sem büntették, mert őt valahogy elveszítették a per útvesztőjében, két mérlegelés között, félúton.
A pénzfelhajtók felmentő ítélete bátorítólag hathat a hatalmon lévő pártok holdudvarában sertepertélőkre. Hiszen bebizonyosodott: büntetlenül tarthattak igényt munka nélkül a tanácsadó munkadíjának egy részére. A üvegtárgyalóban lefolytatott peres eljárás alapján üvegzsebreceptet kaphatott bárki, hogyan lehet munka nélkül több száz millióhoz jutni, és megúszni a büntetést.
Ítéletidőnek nézünk elébe.