A törvény egyes végrehajtási rendeleteit a piac folyamatos változása, illetve az európai uniós harmonizáció miatt valóban módosítani kell, ám bizonyosan nem kerülte el az IHM vezetőinek, köztük Kovács Kálmán miniszternek a figyelmét az sem, hogy egy ilyen munka több száz milliós megbízatásokkal jár közpénzekből. A törvény módosítására, illetve az ehhez kapcsolódó tanulmányok elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázaton az a cég nyerte a 431 millió forint értékű munkát, amelyik részt vett az előző kormány alatt működő Informatikai Kormánybiztosság (IKB) átvilágításában. Többek között a KPMG Consulting Kft. vizsgálódásának lett az eredménye, hogy a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkársága hűtlen kezelés miatt tett feljelentést. A KPMG-nek a törvény módosítását előkészítő Tellex-projektben alvállalkozó cégeknek is megbízást kellett adnia. Mint arról a Heti Világgazdaság beszámolt, a 431 milliós projekt egyik alvállalkozója a Sarkadi és Társai Ügyvédi Iroda, ahonnak az IHM közigazgatási államtitkára, Rácz Zsolt érkezett.
*
Vélhetőleg igen fontos információkhoz jutott a KPMG az IKB átvilágításakor – ami rögtön a kormányváltás után megkezdődött –, birtokába kerülhettek azok a tanulmányok, jogszabálytervezetek, amelyeket a hírközlési törvény megalkotásához készítettek az ügyvédi irodák és tanácsadó cégek. Szakértők szerint ennélfogva komoly versenyelőnyre tehettek szert a Tellex-projektre pályázó többi résztvevővel szemben.
A MeH közpénzügyi államtitkárság feljelentése alapján – mint ismert – több alkalommal hallgatta ki a rendőrség Sík Zoltánt, az IKB volt kormánybiztosát. Síkot 400 millió forintos hűtlen kezeléssel, munkatársait pedig bűnsegédlettel gyanúsítják. A vád szerint a hírközlési törvény előkészítése során olyan ügyvédi irodáknak is megbízást adott a volt kormánybiztos saját hatáskörben, akik nem végeztek érdemi munkát. Jelenleg a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál van az ügy, mivel az IKB által megbízott cégek között Papcsák András fideszes országgyűlési képviselő ügyvédi irodája is szerepelt. Lapunk úgy tudja: az IKB által elsőként felkért Ormos Ügyvédi Iroda – akinek tevékenységét a rendőrség is elismeri – a megbízást követően jelezte, hogy egyedül nem tudja az adott határidőre elvégezni a jogalkotással kapcsolatos teendőket. Ezt követően kapott további négy cég megbízatást az IKB-től. Az egységes hírközlési törvény 2001 júniusában készült el, az európai irányelveknek megfelelően nyolc hónap leforgása alatt 36 jogszabályt, 20 háttértanulmányt alkottak meg az IKB által felkért cégek összességében bruttó 776 millió forintért. Több mint harminc jogszabály azóta hatályba lépett. A szakértők a rájuk bízott munkát elvégezték, ám az kétségtelen, hogy mára néhány jogszabály és végrehajtási rendelet megérett a változtatásra. Ilyen például az internetre vagy az egyetemes szolgáltatásokra vonatkozó rendelet. A hírközlési törvény módosítása hosszú hónapok óta húzódik, és többe kerül 431 milliónál. Az IHM a Tellex-projekten kívül további két megbízást adott tanácsadó cégeknek a postaszabályozással, illetve a frekvenciagazdálkodás szabályozásával kapcsolatban, öszszesen 19 millió forintért. A magyarországi távközlési piac jövőképe című tanulmány a Heti Világgazdaság információi szerint további 63 millió forintba kerül.
Rácz Zsolt, az IHM közigazgatási államtitkára, akárcsak korábban Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter, azzal indokolta érintetlenségét, hogy a Sarkadi és Társai Ügyvédi Irodától nem kap semmilyen javadalmat. Tavaly júniusi kinevezésétől szünetelteti ügyvédi tevékenységét és nem gyakorolja tagsági jogait sem.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
