Bemutatták tegnap Esztergomban a Suzuki Ignist, ami az 1993 óta gyártott Swift modellt váltja fel. Az ötajtós, 1,3 literes és 98 lóerős családi autót május 2-től értékesítik a hazai márkakereskedők. Idén ősztől vásárolható az 1,5 literes, ötsebességes hagyományos váltóval szerelt modell, a szintén másfél literes automata, illetve az Ignis dízel változata. Az új magyar Suzukit ugyancsak 2003 őszétől forgalmazzák a külföldi piacokon. A tervek szerint idén 55 ezer Ignis gördül le a gyár futószalagjairól, ebből 35 ezret külföldön, elsősorban Nyugat-Európában adnának el. A Suzuki 88 ezer Swift, Wagon R+ és Ignis modellt értékesítene ez évben, közülük 36 ezret a hazai piacokon. A Magyar Suzuki Rt. árbevétele tavaly megközelítette a 150 milliárd forintot, ebből a belföldi értékesítés 64, az export pedig 86 milliárd forint. Az rt. jelenleg 1600 embernek ad munkát.
Az új Ignis árát egyelőre még nem hozza nyilvánosságra a Suzuki: az esztergomi gyár vezetői mindössze annyit közöltek, hogy versenyképesek szertnének lenni. Információink szerint az 1,3 literes alapmodellt 2,3-2,5 millió forintért lehet majd megvásárolni.
A gyár új termékét Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnöke mutatta be tegnap. Mint arról az elnök beszámolt, az Ignis gyártását megelőzően húszmilliárd forintos fejlesztést hajtottak végre az esztergomi leányvállalatnál. Az új modell kifejlesztésénél az európai használók igényeit vették figyelembe, ennek megfelelően tervezték például a futóművet és a fékrendszert. A Magyar Suzuki Rt. tavaly 85 426 személygépkocsit értékesített, az elkövetkező két évben pedig megkétszereznék a gyár kapacitását. Erre az ad alapot, hogy egy új – jelenleg még csak koncepciómodellként szereplő – autó készülne Esztergomban az Ignis és a Wagon R+ mellett. A Suzuki európai stratégiája szerint ötven százalékkal növelnék az értékesítést. Az elnök szólt arról is: idén és jövőre hatvanmilliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre, a dolgozói létszámot pedig 250 fővel emelik. Amennyiben az előkészületek sikeresek lesznek, a Magyar Suzuki Rt. évi kétszázezer személyautó gyártására rendezkedik be. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Medgyessy Péter miniszterelnök, aki arról szólt, hogy a magyar munkaerő képes a magas színvonalú és hatékony tevékenységre. A Suzuki – mint elmondta – a globalizáció szimbóluma, ugyanis egy japán fejlesztésű modellt Magyarországon, európai és magyar beszállítók termékeiből jó minőségben állítanak össze. A kormányfő úgy vélte, hogy az esztergomi gyár a Suzuki egyik gyöngyszeme, a jövője garantált. A magyar gazdaságpolitika a befektetők számára kedvező környezet kialakítására és a jogbiztonságra törekszik – tette hozzá Medgyessy Péter. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, hogy a Suzuki számíthat a kormány támogatására. Véleménye szerint az egész világ kinyílt és ez az autógyártásban mutatkozik meg leginkább. A miniszter reményét fejezte ki, hogy Magyarország autóipari „kishatalommá” válik az elkövetkező években.
A kormányok világszerte nagy igyekezettel, és főként komoly beruházási támogatásokkal csábítják a maguknak helyet kereső autógyártókat. Ennek az az oka, hogy az autóipar rendkívül nagy összegeket fordít egy-egy beruházásra, magas a foglalkoztatási igénye, ugyanakkor magas hozzáadott értékű termékeket állít elő. A közelmúltban három nagy autógyártó keresett, illetve keres még magának beruházási helyszínt a régióban: a Rover, a PSA Peugeot-Citroen konszern és a koreai Hyundai. Magyarországnak a három gyártó közül a Peugeot-Citroent lett volna a legkönnyebb idecsábítania, de a francia konszern végül is Szlovákiát választotta új, legalább 3500 főnek munkát adó gyárának helyszínéül.
Mint azt korábban megírtuk: Tatabánya polgármestere egyértelműen a Csillag István miniszter által irányított gazdasági és közlekedési tárcát tette felelőssé a fiaskóért, mondván, hogy a minisztérium még csak nem is tárta a kormány elé azt az úgynevezett egyetértési nyilatkozatot, amely – Bencsik János polgármester szerint – egy komoly beruházás alapja lehetett volna. Tatabánya lett volna a francia konszern nagyszabású, végül Szlovákiában megvalósuló beruházásának egyik haszonélvezője, ha a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elfogadja a cég kétszáz hektáros területigényét.
***
Közösen fejleszt a Fiat és a Suzuki. Közös új, sportos szabadidő-autó fejlesztéséről döntött a Suzuki és a Fiat elnök-vezérigazgatója, amelynek megállapodását tegnap Budapesten írták alá. Osamu Szuzuki elmondta, hogy 2005 utolsó negyedévében az esztergomi gyárban kezdenék meg az új autó gyártását, amelyből már az első évben hatvanezer darabot készítenének. Gian Carlo Boschetti, a Fiat Auto S. p. A. elnök-vezérigazgatója hozzátette: az új autóból húszezer darab visel majd Fiat márkajelzést. (MTI)

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban