Rogán Antal szerint etikailag kifogásolható, hogy az informatikai minisztérium a hírközlési törvény módosításának projektjénél alvállalkozóként azt a Sarkadi és Társai Ügyvédi Irodát bízta meg, amelynél korábban Rácz Zsolt, a tárca közigazgatási államtitkára dolgozott. Utalva a Heti Világgazdaságban és a Magyar Nemzetben is megjelent hírekre, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: a Tellex-program 431 millió forintba kerül. A munkát ugyan a KPMG Consulting Kft. nyerte el közbeszerzési pályázaton, de a hírek szerint az említett ügyvédi iroda szinte minden tagja részt vesz a törvény előkészítésében – fogalmazott Rogán Antal. A politikus emlékeztetett arra, hogy Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter szintén egy ilyen ügy miatt kényszerült távozni posztjáról. Kovács Kálmán informatikai miniszter válaszában tagadta, hogy a Sarkadi és Társai Ügyvédi Iroda kapott volna bármilyen megbízatást. Hozzátette: a megbízatást szabályszerű közbeszerzési pályázaton nyerte el a KPMG Kft., de ha bármilyen törvénytelenség felmerülhet az ügyben, azt természetesen ki kell vizsgálni. Kovács Kálmánnak azonban nincs tudomása ilyenről.

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak