Zoran Djindjics gyilkosának beismerő vallomása a merénylet újabb részleteire világított rá, de az is bebizonyosodott, hogy eddig öt merényletet terveztek a szerb miniszterelnök ellen. Zvezdan Jovanovics azt állította, hogy nem pénzért, hanem meggyőződésből ölték meg a kormányfőt. Milorad Lukovics Legija ugyanis azt mondta neki, hogy csak így kerülheti el a hágai kiszolgáltatást, mert ha marad ez az „áruló kormány”, akkor a vörös sapkások valamennyien Scheveningenben kötnek ki. Bizonyságot nyert az is, hogy az államcsínyt hónapokon át tervezték. Annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy már a gyilkos merénylet napjának délutánján a közszolgálati televízióban megjelentek a volt rezsim „újságírói”. A forgatókönyv szerint az összeesküvők már másnap plakátokkal árasztották volna el Belgrádot, amelyen csak annyi állt volna, hogy „Elég Hágából”. A hatalomátvétel minden részletét kidolgozták. Propagandájuk pedig azt állította volna, hogy a miniszterelnök alvilági leszámolás áldozata lett.
A Vojiszlav Kostunica exelnök vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) most is azzal vádolja a szerbiai kormányt, hogy nyíltan az egyik bűnszövetkezet (a szurcsini klán) mellé állt a másikkal (zimonyi klán) folytatott harcban. Az egyik védett tanú ugyanis éppen az egyik klán vezetője, állítják Kostunicáék.
A DSS egyébként tegnap frontális támadást indított a kormánykoalíció ellen a rendkívüli állapot bevezetése és fenntartása miatt, mert szerinte éppen ez a kormány a felelős a szervezett bűnözés megerősödéséért. Zsivkovicsék, hangzanak a vádak, csak a rendkívüli állapottal tartják fenn hatalmukat. A DSS most válaszolt a legkeményebben az utóbbi napok DOS-os bírálataira. A vádaskodás során mindkét fél a másikat hozta kapcsolatba a befolyásos alvilággal.

Ez az étrendkiegészítő lehet a titok, ha pihentető alvásra vágyunk