Miközben a mozdonyvezetők pótlékkal, túlórákkal maximum 150 ezer forintot keresnek, a reprezentatív vasutas-szakszervezetek vezetői minimum 800 ezres havi alapbérben részesülnek – derül ki a MÁV Rt.-nél érvényes menedzserszerződések besorolásából. Egy tavaly decemberben kötött megállapodás szerint idén januártól a MÁV Rt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettesének irányítása alá tartozó főosztályvezetők alapbérátlagának megfelelő juttatásban részesülnek a vasutas- szakszervezetek első számú vezetői. Az említett dokumentumból az is kiderül, hogy az érintett öt szakszervezeti vezetőnek a pénz mellett korlátlan mobiltelefon-használat, valamint életbiztosítás jár. A besorolás alapján az érintettek elvileg éves keresetük nyolcvan százalékának megfelelő prémiumot kapnak, de a dokumentumok szerint erre a vasútnak „egyelőre” nincs forrása.
A tavaly decemberi megállapodás további ötvenkilenc szakszervezeti tisztségviselőt is érint, akik három más kategóriába besorolva a nyolcszázezer forintos alapbér hetven, ötven, illetve negyven százalékában részesülnek havonta. Számításaink szerint így a MÁV Rt. csak a szakszervezeti tisztségviselők javadalmazására összességében évente legalább 325 millió forintot fordít. A tisztségviselőkről szóló egyezség a reprezentatív szakszervezetek és a MÁV Rt. között létrejött együttműködési megállapodás idejéig, azaz négy évig nem mondható fel.
A felső vezetés ugyancsak tekintélyes javadalmazásban részesül az állami cégnél, amelynek üzleti tervében az idén 34 milliárd forint veszteség szerepel. A három vezérigazgató-helyettes, az öt üzletágvezető, a projektigazgató, valamint a szolgáltatási igazgató munkaszerződés szerinti havi minimális személyi alapbére fejenként 1,2 millió forint, amihez száz százalék prémium társul. Ehhez jön a szolgálati gépkocsi, a korlátlan mobiltelefon-használat és az éves ötmillió forintos életbiztosítás, amire évente 100 millió forintot költenek. Ennek fényében feltűnő tény: a MÁV költségtakarékosság címén szüntette meg a vasutas óvodákat, amivel 100 millió forintot spóroltak.
A MÁV biztonsági, jogi, belső ellenőrzési, valamint a napokban kinevezett kommunikációs igazgatójának egymillió forint a minimális alapbére havonta, ezen felül mindannyian százszázalékos prémiumot kapnak. Az anyagi juttatáson felül ugyanazok a kedvezmények illetik őket, mint a vezérhelyetteseket, illetve az üzletágvezetőket. Valamivel szerényebb a fizetésük az üzletágak első emberei alá tartozó vezetőknek, a vezérigazgatóhoz rendelt főosztályvezetőknek, illetve a szakigazgatóknak. A harminc ember szerződésében 800 ezer forint havi minimális alapbér és nyolcvanszázalékos prémium szerepel. Az alacsonyabb beosztásban levő ötven felsővezető havi alapbére 670 ezer forint, ötvenszázalékos prémiumban részesülnek, és korlátlanul használhatják mobiltelefonjukat. A személyi alapbérrel, a prémiummal és az egyéb juttatásokkal együtt a 94 vezető jövedelme évente eléri vagy meg is haladja a kétmilliárd forintot.
A MÁV eközben újabb hiteleket vesz fel a napi működés finanszírozásához vagy a közszolgálati személyszállításban használt vasúti kocsik karbantartásához, aminek visszafizetését az adózó polgárok jövedelméből a kormány időről időre átvállalja. A társaság szolgáltatási színvonala egyre rosszabb, idén arra sem jut pénz, hogy a nagyjavításra váró személykocsikon megfelelő ütemben elvégezzék a szükséges munkákat. Mivel a vasúti járművek a tervezettnél később kerülnek a javítóműhelybe, folyamatosan csökkentik az engedélyezett sebességüket.

Lázár János lerántotta a leplet a Tisza Pártról – videó