Baló Világ feliratú pólót viselő környezetvédők demonstráltak a Magyar Televízió Szabadság téri épületének lépcsőjén tegnap a környezetvédelmi műsorok megszüntetése miatt. Húsz szervezet fordult nyílt levéllel az ügyben Kóródi Mária környezetvédelmi, valamint Magyar Bálint oktatási miniszterhez. Lányi András író, a demonstrációt szervező Védegylet szóvivője nem tudja elfogadni azokat az érveket, hogy nincs elég pénz és műsoridő a zöldműsorokra, hiszen az európai uniós csatlakozás idején szerinte ez az egyik legfontosabb téma. Az író egyébként a közszolgálati televízió egész műsorpolitikáját elhibázottnak tartja.
Baló György, az MTV környezetvédelmi műsorait felügyelő kulturális igazgató korábban jelezte: két új műsor elindításáról tárgyalnak a környezetvédelmi minisztériummal.
*
Pető Iván szerint jócskán kritizálható a Magyar Televízió jelenlegi vezetése a különböző műsorkészítési szerződések miatt, ugyanakkor jelentős előrelépésnek nevezte, hogy – elsősorban az SZDSZ kezdeményezésére – nyilvános lett a köztévével szerződést kötő cégek és személyek listája. Úgy véli, hogy a szóban forgó műsorokat nézettségi szempontból sikeresnek lehet nevezni. A politikus szerint versenyeztetésre van szükség a televízióban, és az úgynevezett csoportos szerződéseket meg kellene szüntetni. Mint elmondta, a számláknak is átláthatókká kell válniuk és ezentúl minden érdemi szerződés nyilvános lesz.
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
