CTV
A kanadai televízió azt jelentette, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt azon tagjai, akik Dél-Irakot látogatták meg, „iszonyatos mennyiségű” polgári áldozatról számoltak be. Teherautónyi, végtagjukat vesztett női és gyermekholttestet láttak.
INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE
William Pfaff Régi Európa és Bush Amerikája címen a Párizsban kiadott amerikai globális lapban ír az iraki háború nyomán kibontakozó világról. A filozofikus mélységű cikkeiről ismert publicista-történész szerint a háború után elhidegülés várható az amerikai–brit viszonyban, mert Tony Blair miniszterelnök – és az Európai Unió – komolyan veszi Bush elnök ígéretét, hogy az izraeli–
palesztin kérdést meg akarja oldani. Márpedig az amerikai elnök hajlandó lesz – Saron izraeli miniszterelnök kérésére – olyannyira módosítani az általa bejelentett „útitervet”, hogy az a palesztinok részére elfogadhatatlanná válik.
HA'ARETZ
Jeruzsálemben úgy tudják, hogy az amerikai kormány az iraki veszély elhárítása után elbánik a térségben lévő többi radikális rezsimmel is, hogy mérsékelje tevékenységeiket és küzdjön a terrorizmus ellen. „Az ezen jelenlegi és jövőbeni amerikai műveletek Izraelt is szolgálják”, írja az angol nyelvű izraeli lap.
JORDAN TIMES
Az iraki háborúval megerősödött az arabok azon gyanúja, hogy Izrael érdekei vezérlik az Egyesült Államok közel-keleti politikáját, olvasható a jordán királyság angol nyelvű lapjában, amely egy tuniszi politológust idéz, aki szerint „az Egyesült Államokban a zsidó lobbi és a keresztény szélsőség kötött házasságot”.
SPIEGEL
Günter Grass irodalmi Nobel-díjas író George W. Bush amerikai elnököt Oszama bin Ladennel hasonlította össze, mert szerinte kettejük mondatai csereszabatosak. Bush „a fundamentalizmus nyelvét” beszéli, számol be a német liberális hetilap Grass kijelentéseiről.
INDEPENDENT
Izraeli katonák szétlőtték a fél arcát Brian Averynek, egy 24 éves amerikai békeaktivistának. Az esetről beszámoló lap hozzáteszi, a 23 éves amerikai lányt, Rachel Corrie-t szétlapító katonai buldózer vezetője ismét a szokott helyén dolgozik.
THE OBSERVER
Hatalmas ellentétek bontakoznak ki az amerikai kormányon belül, hogy kinek a kezében legyen a jövőbeni iraki kormány kialakítása. Ha az Izrael közeli neokonzervatívokében marad, az elidegeníti Washington mostani legfontosabb szövetségeseit, olvasható a baloldali brit lapban.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó