Két pénzszállító biztonsági őr vesztette életét tegnap az M3-as autópályán, közlekedési balesetben. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán megtudtuk: a szerencsétlenség hajnali négy órakor történt, a káli és a nagyfügedi leágazás között. A Budapest felől Polgárdiba tartó, páncélozott pénzszállító autó vezetője feltehetőleg elaludt a volánnál, és az út jobb szélén lévő útpadkára hajtott. A sofőr ezt észlelve hirtelen visszarántotta a kormányt, emiatt viszont a jármű az autópálya középső szalagkorlátjának ütközött. A vezető és kísérője kirepült az autóból, amely ezután átszakította a szalagkorlátot, átpördült a szemközti forgalmi sávba, és egy ott szabályosan haladó személyautónak ütközött. Mindkét biztonsági őr a helyszínen életét vesztette, a személyautó utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. A páncélautó rakományát és az ütközések miatt az úttestre szóródott érméket a pénzszállító társaság helyszínre érkező másik gépkocsija szállította el.
A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen