Röviden

MTI
2003. 04. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Üdvözlet Karcagnak
A Fidesz-Magyar Polgári Párt üdvözli, hogy a Karcagi Gazdakongresszuson a résztvevők új korszakot nyitottak, amellyel megkezdődött a gazdatársadalom közéleti újjászervezése – tartalmazza a párt tegnapi közleménye. Felhívják a figyelmet, hogy az uniós tagság nem teszi automatikusan nyertessé a gazdákat, ehhez célirányos kormányzati és parlamenti döntések, programok szükségesek, amelyek ma még azonban hiányoznak. (MTI)
Visszavont támogatási javaslat
Több szervezet kérését méltányolva visszavonta a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek ez évi költségvetési támogatásáról szóló határozati javaslatát az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága. A testület erről tegnapi ülésén döntött, miután öt szervezet – amelynek támogatását nem tartalmazta a javaslat – hitelt érdemlően bizonyította, hogy a megadott február 15-i határidő előtt postára adta pályázatát. A testület új változatot terjeszt elő, amelyben már figyelembe veszi az említett öt szervezet igényeit is. (MTI)
Orbán is pert nyert Juszt László ellen
Elmarasztalta Juszt László újságírót Orbán Viktor volt miniszterelnök jó hírnévhez, becsülethez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogának megsértése miatt első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn. Juszt László a tavaly október 23-i ünnepségek kapcsán a Népszava október 28-i számában közölt Megbékélés napja című írásában úgy fogalmazott, „hogy Orbán Viktor és Kövér László zsidózik egy kiadósat”, és ez őt nem lepi meg. (MTI)
Esély a hátrányos helyzetűeknek
Az uniós csatlakozás többek között a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésével esélyeket biztosít azoknak a rétegeknek is, akik a változásokhoz eddig nem tudtak alkalmazkodni – közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet Horváth Aladárral tartottak Budapesten. (H. J.)
Zöld műsorok a köztévének
A környezetvédelemmel kapcsolatos műsoridő növeléséről együttműködési megállapodást kíván kötni a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Magyar Televízióval. A tárgyalások már megkezdődtek annak érdekében, hogy a kifejezetten környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos műsorokon kívül a zöld témák az összefoglaló, elemző jellegű háttér- és hírműsorokban is megjelenjenek. (MTI)
Habsburg Ottó kampányol
Ha április 12-én az ország esetleg nemet mondana az EU-csatlakozásra, óriási történelmi lehetőséget szalasztana el. Hozzáfűzte: nem kell hinni azoknak, akik félelmet igyekeznek kelteni az integrációval kapcsolatosan, mert a csatlakozást követően „óriásiak lesznek Magyarország lehetőségei és kilátásai” – vélekedett tegnap Habsburg Ottó Székesfehérvárott. (MTI)
Leállt a Rádió C
Anyagi nehézségek miatt felfüggesztette műsorának sugárzását hétfőn a Rádió C, Magyarország első roma rádiója. Mint a rádió internetes honlapján olvasható, a 88,8 MHz-es frekvencián egy ideig csak zene lesz hallható. (MTI)
Kocsi delegációval utazott
Tegnapi lapszámunk Pazarló külföldi utazások című írásában pontatlanul állítottuk, hogy Kocsi László politikai államtitkár kétnapos olaszországi útja két és félmillió forinttal terhelte meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetését. Az összeg a kilátogató tizenegy tagú delegációra vonatkozik, ezért az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk. (MN)
Távozik a taszári parancsnok
Elhagyja a taszári bázist David W. Barno amerikai kiképzőparancsnok, aki hivatalában köszönt el Szita Károlytól, Kaposvár polgármesterétől és Gyenesei Istvántól, a Somogy Megyei Közgyűlés és a megyei védelmi bizottság elnökétől. A taszári ideiglenes kiképzőbázist pár héten belül lebontják, és visszaállítják az eredeti, múlt év végi állapotot. Bezárták Kaposváron Taszár magyar és amerikai tiszteket foglalkoztató tájékoztató irodáját is. (H. Gy.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.