Vád Milosevics felesége ellen
Belgrád. A szerb hatóságok azzal vádolják Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök feleségét, Mirjana Markovicsot, hogy részt vett Ivan Sztambolics egykori szerb elnök meggyilkolásában. A letartóztatási parancsot kiadó hatóságok szerint Mirjana Markovics és nemzetközi körözés alatt álló fia, Marko Milosevics Oroszországban bujkál. Ivan Sztambolics egykori szerb elnököt három évvel ezelőtt egy belgrádi parkban rabolták el, holttestére a múlt héten találtak
rá. (MN)
Horvát kiadatási kérelem
Zágráb. A horvát kormány kéri Boriszlav Mikelics kiadatását, akit Zoran Djindjics szerb kormányfő meggyilkolásával összefüggésben pénteken tartóztattak le Belgrádban. Boriszlav Mikelics,
a krajinai szerb köztársaság egykori miniszterelnöke a zimonyi klán egyik kulcsembere volt. A horvát belügyminisztérium szóvivője megerősítette: továbbra is érvényes a távollétében háborús bűnökért húszévi szabadságvesztésre ítélt Mikelics elleni körözés. (MTI)
Magyar Ház a felvidéki Léván
Léva. Szombaton Csáky Pál szlovák miniszterelnök jelenlétében a felvidéki Léván felavatták az Illyés Közalapítvány támogatásával felújított Magyar Házat – tudtuk meg Halzl Józseftől, a Rákóczi Szövetség elnökétől. Megemlékeztek a szövetség által létrehozott Léva és Vidéke Alapítvány tizedik évfordulójáról is. A Magyar Ház szellemi központja lesz a város öt magyar kulturális szervezetének. (H. J.)
Palesztin vezető pere
Tel-Aviv. A palesztin tanúk befogták fülüket, és elutasították az ügyészek kérdéseinek megválaszolását Tel-Avivban, amikor folytatódott az Izrael elleni palesztin felkelés, az évek óta tartó intifáda egyik vezetőjének, Marvan Bargutinak a bírósági tárgyalása. A Fatah ciszjordániai vezetőjét egy évvel ezelőtt vették őrizetbe Ramalláhban, és azzal vádolják, hogy az intifáda fő irányítójaként izraeliek haláláért felelős. Barguti nem mutat hajlandóságot arra, hogy együttműködjön az izraeli hatóságokkal. (MTI)
A rugalmassági megoldások jelenthetik a megoldást a magas és ingadozó energiaárakra
