Solt Pál kényes helyzetben

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság (LB) volt elnöke, a Medgyessy Péter miniszterelnök mellett felálló korrupcióellenes bizottság vezetője is tagja annak a felülvizsgálati tanácsnak, amely a közeljövőben dönt egy kamatokkal együtt mintegy másfél milliárd forintos ügyben, amelynek alperesi résztvevői a Inter-Európa Bank brókercége, a Konzumbank és a Daewoo Bank – értesült a Magyar Nemzet.

Villányi Károly
2003. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Inter-Európa Bank vezetője egészen a kormányváltásig Medgyessy Péter volt, az állami Konzumbank privatizációja pedig napirenden van.
A szóban forgó per még 1998 őszén kezdődött, amelynek alapja egy felszámolási ügy. A jogerős döntés 2002 szeptemberében született, ám a Konzumbank, illetve a Daewoo Bank felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. A felülvizsgálati eljárást az LB részéről Solt Pál rendelte el, aki tagja az öttagú felülvizsgálati tanácsnak. Bírósági körök korábban már jelezték: összeférhetetlennek tartják, hogy Solt Pál, aktív bíróként, a miniszterelnök mellett politikai feladatot vállalt, ami árt a harmadik hatalmi ág megítélésének. Jogi szakértők szerint ilyen körülmények között megkérdőjelezhető, hogy az ügyben pártatlan döntés születik majd. Ez szerintük azt a vélekedést támasztja alá – amelyet korábban Bárándy Péter igazságügyi miniszter is képviselt –, miszerint arra az időre, amíg Solt Pál a kormányfő mellett végez munkát, függessze fel bírói tevékenységét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.