Továbbra is Duisenberg marad az elnök

MTI
2003. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét végén az Európai Uniónak az Athén melletti Vouliagmeniben tanácskozó pénzügyminiszterei bejelentették: javasolják, hogy az Európai Központi Bank elnöki pozícióját mindaddig Wim Duisenberg jelenlegi elnök foglalja el, amíg kijelölt utódja, a francia Jean-Claude Trichet nem tudja azt tőle megörökölni. Utóbbi ugyanis még perben áll egy tíz évvel ezelőtti ügyben, amikor a Crédit Lyonnais francia banknál volt vezető. Duisenberg július elején szerette volna átadni helyét, Trichet ügye viszont a jelentések szerint szeptemberig is elhúzódhat. Duisenberg most elfogadta az uniós pénzügyminiszterek javaslatát: addig marad az EKB élén, amíg kijelölt utódja nem tudja átvenni tőle a munkát.
A pénzügyminiszterek és a tanácskozáson jelen lévő jegybanki elnökök elsősorban az iraki háború gazdasági kihatásaival foglalkoztak, és eltökéltségüket hangoztatták arra, hogy az eurózóna gazdasági növekedési feltételeinek gyorsítására reformokat hajtanak végre. Eichel német pénzügyminiszter ennek kapcsán fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyes tagországok központi bankjai is célozzák meg a kamatok csökkentését. Duisenberg athéni felszólalásában az amerikai és általában a kettős – az államháztartási és a folyó fizetési mérlegben mutatkozó – deficit veszélyéről beszélt.
Egyetértettek, hogy ezt a fontos kérdést a hét legfejlettebb ország, a G7 ezen a héten esedékes tanácskozásán is megvitatják, miként a légitársaságok állami támogatását is, melyet az Egyesült Államok az iraki háborúra tekintettel el is határozott a maga esetében. Az EU meglehetősen óvatos az ilyen támogatások kérdésében, mivel azokat a versenyt torzító lépésnek tartja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.