A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a külügyi tárca közös döntése alapján a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) részeként azonnali hatállyal iraki újjáépítési koordinációs irodát hoztak létre. Major István, a Külügyminisztérium (KüM) külgazdaságért felelős helyettes államtitkára tegnap sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: az iroda három fővel kezdte meg működését, és információkat ad a rekonstrukciós program iránt érdeklődő vállalatoknak. A helyettes államtitkár becslése szerint jó eredmény lenne, ha a magyar cégeknek sikerülne 15-25 millió dollár nagyságrendű megrendelést elérniük. Tájékoztatása szerint az újjáépítés első részében a víz-, energiaellátás, az egészségügyi alapszolgáltatások, az élelmiszer-ellátás területén működő vállalkozásokat várják. A második ütemben pedig az építéssel, szereléssel foglalkozó cégek pályázhatnak jó eséllyel.
A Külügyminisztériumnál eddig 80-100 magyarországi vállalat érdeklődött az újjáépítésben való részvétel iránt. Major István viszonylag bizakodó a magyar cégek esélyeivel kapcsolatban. Elmondta: nagy előnynek számít, hogy Magyarországnak komoly gazdasági múltja van Irakban. Emlékeztetett arra, hogy a nyolcvanas években Magyarország évente 300-320 millió dollár értékben szállított termékeket a közel-keleti országba.

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka