A kartell

És lássunk csodát! Mégsem vált olcsóbbá az autópálya-építés a közbeszerzési eljárás révén. Pedig azt hallhattuk a választási kampány finisében unos-untalan, hogy az Orbán-kormány fölöslegesen drágította meg a sztrádaépítést azáltal, hogy nem írt ki közbeszerzési eljárást. Kiknek írt volna? Magyarországon csak néhány külföldi cég tevékenykedik, jelesül azok a társaságok, amelyeknek az MSZP–SZDSZ-kormány sürgősen leosztotta a többmilliárdos megrendeléseket, s akik ellen a Gazdasági Versenyhivatal árkartell gyanújával a napokban eljárást indított. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy tavaly óta tizenhét százalékkal emelték áraikat a közbeszerzési eljáráson ezek a cégek. Megbukott tehát az a logika, hogy a közbeszerzés olcsóbbá teszi az autópálya-építést.
Hogyan is működik az árkartell? A képlete viszonylag egyszerű. Három-négy cég vezetője egy kellemes vacsora közben megállapodik arról, hogy melyikük milyen árat ajánl a kormánynak – tegyük fel, szigorúan csak a példa kedvéért – egy kilométernyi autópálya megépítéséért. Csak döntés kérdése, hogy melyik cég tegye a legolcsóbb ajánlatot. Ám a kedvező ár csak látszólag kedvező, mert a legolcsóbb ajánlat is messze meghaladja a piaci árat, azaz busás profitot tartalmaz. Mindezek után pedig a nyerő társaság mint alvállalkozóknak továbbosztja a munkát partnereinek, így gyakorlatilag szinte egyenlő arányban részesednek a cégek a kormány által közpénzekből eszközölt megrendelésből. Az alku nagyon egyszerű, egy nyár esti könnyedebb vacsora alkalmával nyélbe lehet ütni. Főként akkor, ha a cégek vezetői maguk mögött, vagy ne adj isten: az asztaltársaságukban tudhatnak egy-két kormánytagot is.
Kötve hiszem, hogy az Orbán-kormány autópálya-építési gyakorlatát oly hevesen támadó – akkor még – ellenzéki politikusok mindezzel ne lettek volna tisztában a választási kampány idején, amikor mindennapi vezérgondolatuk volt a sztrádaépítés bírálata. Ám ha tisztában voltak azzal, hogy három multi részére gazdasági szempontok miatt teljesen fölösleges közbeszerzési eljárást folytatni, kérdés marad, hogy miért kardoskodtak oly hevesen a közbeszerzés mellett. Továbbkérdezhetünk, ha tetszik: a közbeszerzés vagy a multinacionális cégek érdekében kardoskodtak-e a jelenlegi kormánytagok? Még egy kérdésünk lenne, de az túl szónoki, hiszen soha nem tudhatjuk meg, hogy valójában ki emelte a jelenlegi kormánytagokat a bársonyszékbe. A választók vagy az alkalmasint kartellező asztaltársaságok? És ha ez utóbbiaknak köszönhető a választási siker, vajon előfordulhat-e, hogy a segítségért valaha ellenszolgáltatást kérnek, mondjuk busás megrendeléseket közpénzekből? Nincsenek mély, bennfentes információink a politikai elittel kvaterkázó üzleti körökről, ezért nem is tudjuk biztonsággal megállapítani, hogy a puszta pártszimpátián kívül van-e bármiféle más, például üzleti indíttatásuk, amikor egy-egy politikai erő mellé állnak.
Teljességgel kiismerhetetlen előttünk ezen üzleti körök és a politikai hatalom viszonyának természetrajza. Ám ha – szigorúan csak feltételes módban végiggondolva! – képes egy üzleti klikk hatalomra juttatni bárkit, elképzelhető ennek a fordítottja is, jelesül, hogy ugyanezen klikk képes megbuktatni is egykori kedvencét. És ekkor ismét felmerül egy kérdés: miért lenne mindezek alapján bármi is olcsó, amit közpénzekből fizetnek?