Csőbe húzott nagymama

Hiszik, nem hiszik, az ügyvédek is szoktak olykor üzletelni. Miért ne tennék, piacról él az ember, Bárándy Péter és Bánáti János is. (Utóbbi amúgy a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, előbbi pillanatnyilag igazságügy-miniszterként tengeti életét.)
A konkrét üzleten – amit Péter és János jó tíz esztendeje kötött – érdemes elmerengeni keveset, benne lapul abban a jogászi furfang éppúgy, mint a Justitiára hivatkozó vezérjurátusok kettős ábrázata…

Mesélem az esetet (ami – gondolom – nem az első volt és nem is az egyetlen): a két neves ügyvéd egy pitypangos délelőttön arra az elhatározásra jutott, hogy örökösödési szerződést köt egy idősebb hölggyel annak belvárosi ingatlanára. Hogy mi előzte meg az ötletet, ma már homályba vész, valószínűleg humanitárius okok mozgatták Pétert és Jánost, de nem lehet kizárni azt sem, hogy nehéz anyagi körülményeik sodorták őket az ingatlankalandba.
Lényeg a lényeg, a két ismert jóember (ma igehirdető mindkettő), ahogy mondani szokás, bagóért öröklési szerződést kötött említett nagymamával, sőt azt is írásba foglalta, hogy nagymama innét kezdve senkit sem fogadhat be a lakásba, és nem is terhelheti meg semmivel. (Azt talán ezek után mondani sem kell, hogy igen jelentős haszonra számíthat az előrelátó jogászkettős, ha egyszer majd a nagymama visszaadja a lelkét a Teremtőnek.)

Máig ismeretlen, hogy a két jelentős ember miért közösen kötötte az említett szerződést. (Rosszmájúak szerint mindkettőnek szüksége volt a másik kacsintására – de ez csak feltételezés.) Amennyiben ugyanis mint régi, önzetlen, közösségi emberek a Budapesti Ügyvédi Kamara részére nézték ki az Országház környéki lakosztályt, úgy szerződhettek volna akár a kamara nevében is. De hát nem ez történt, így aztán az embernek beindul a fantáziája. (Meg egy kicsit ideges is lesz.) Mindegy, majd rendet tesz előbb-utóbb a magyar igazságszolgáltatás, élén Bárándy Péter miniszterrel.