Énnemtudom...

Én nem tudom, hogy a magyar sajtóviszonyok mennyiben emlékeztetnek a nyugati, úgynevezett szabad világ médiájának helyzetére. Van-e amott a miénkhez hasonló, kibékíthetetlen ellentét a politikai napilapok között, semmibe veszik-e a liberálisok a konzervatívnak tekinthető közeg tehetséges és jelentős személyiségeit, árad-e a gyűlölet parttalanul, kisajátítja-e az egyik fél magát a szakmát, miként ez nálunk végbement, egyoldalú-e a sztár- és hírnévgyártás, egyfelé ömlik-e a hirdetés, a pénz és a megbecsülés.

Hadd idézzek most John Sanford amerikai bestsellerszerző Vendetta című munkájából. (Sanford a világsztárok közé tartozik. Főhőse Davenport, hírneve Poirot-éval és Sherlock Holmeséval vetekszik. Szerzői jövedelméből több száz magyar zugíró kényelmesen megélne.) Íme az idézet:

„Lucas és Mallard a szállodai trafikhoz sétáltak, és vettek egy (New York) Timest és egy Wall Street Journalt, majd az újságokkal a kezükben a bárba mentek, leültek az egyik bokszba, és mexikói sört rendeltek maguknak.

– Te is mindig olvasod a vezércikket? – kérdezte Mallard.

– Igen, bár tudom, hogy nem szabadna – válaszolt Lucas (Davenport).

– A nácikat vagy a komcsikat kéred?

Lucas egy pillanatnyi tétovázás után választott:

– Most a nácikat. – Amire Mallard elécsúsztatta a Journalt.”
Nos, itt Amerika s talán az egész földkerekség két legjelentősebb lapjáról van szó. Az egyik, a Times a liberalizmus vezérhajója, a Journal konzervatív (republikánus) vizeken hajózik. Sanford hősei az egyiket komcsinak, a másikat nácinak nevezik, miként ha itthon a Népszabadságról és a Magyar Nemzetről volna szó. Bár az idézet egy regényből származik, bízvást elfogadhatjuk valóságosnak a benne rejlő megállapítást, amely nyilvánvalóan tartalmaz némi iróniát is.

Komcsi és náci. Két sarokpont. Tehát ugyanaz a médiahelyzet Amerikában, mint Magyarországon? Ugyan!
A két detektív (az egyik FBI-os) mindkét újságot megveszi és elolvassa, s egyik a másiknak választást kínál. Tehát ha olvasónak tekintjük őket, meg kell állapítanunk, hogy gúny van bennük (mindkét, sőt három irányban), de gyűlölet nincs. Amikor Davenport a vezércikkel kapcsolatban saját esendőségére utal, valójában a vezércikkek fölött ironizál, a náci és komcsi elnevezés pedig azokat is kigúnyolja, akik eme (túlzó) fogalmakat véresen komolyan veszik. Feltételezhetjük, hogy a két nyomozó mindkét újságot elolvassa, s mindkettővel szemben táplál bizonyos egészséges előítéletet, de véglegesen egyiket sem utasítja el. Tulajdonképpen fütyülnek az egészre, bár tájékozódni akarnak. Ám ugyanakkor az idézettekből az is világosan kiderül, hogy Amerikában is vannak olyan olvasók, illetve vélekedések, amelyek szerint a liberalizmus komcsi, a konzervativizmus náci. Tehát ebben mi, magyarok nem állunk egyedül.

Ha így van, akkor úgy látszik, nincs semmi baj, a szabad nyugati világhoz tartozónak tekinthetjük magunkat sajtóviszonyainkat tekintve is. Csak hát, mint a Wall Street Journal és a New York Times tekintélyét és létezésének jogosságát senki sem kérdőjelezi meg, s ideológiai súlyuk hasonló az Egyesült Államok médiájában, a magyar liberális baloldal arra törekszik, hogy a jobbközép konzervatív polgári szemléletet a tájékoztatásból kiirtsa. S ez sikerült is neki. Ez hát a baj. Itt az a szakadék, amelybe sok valóságos érték beléveszik.
Azt persze, hogy ki a náci és ki a komcsi, valójában én nem tudom…