Szeptember 11. óta folyik a „háború a terrorizmus ellen”, a cél a veszélyes szervezetek elpusztítása, ám emellett sok negatív hozadéka is van, hiszen egyes országokat fegyveres konfliktusba is sodort. Hová vezethet ez?
– Nem szeretem ezt a kifejezést. Kijelenthetjük igényünket a háborúra, ám a terrorizmust sohasem lehet elpusztítani. A terrorizmus emberi jelenség, s főleg akkor jelentkezik, ha hatalmas különbségek vannak a legerősebb hatalom és a többiek között. Ilyen helyzetben a leghatékonyabb út arra, hogy észrevétessék magukat egyes csoportok vagy nemzetek, a fegyveres harc. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy megvédem ezeket a szervezeteket. Természetesen meg kell szüntetni az al-Kaidát és a világ más terrorszervezeteit. Ugyanakkor nem szabad összekeverni a szeptember 11-i merényletek elkövetőit és azokat a csoportokat, amelyeknek értelmes, megfontolandó céljaik vannak, s fel akarják hívni magukra a figyelmet. A „háború a terrorizmus ellen” azonban túl széles körben értelmezett ahhoz, hogy hatásos legyen. A terrorizmus elleni harc során a legfontosabb a türelem. Évek alatt sikerült csak egy-egy csoportot megsemmisíteni, s most sem lesz ez másképp. Szerintem az sem volt feltétlenül jó ötlet a küzdelem szempontjából, hogy Irakot megtámadta az Egyesült Államok – Irak és a terroristák között ugyanis nem volt komoly kapcsolat. Lehet, hogy sokan beálltak a soraikba harcolni a megszállás ellen, s talán ezt látjuk most, a szaúdi, a törökországi vagy a casa-
blancai robbantás kapcsán.
– A fegyveres csoportok elleni küzdelem kapcsán néha olyan jelenségek is észrevehetők, amikor bizonyos országok mások kárára védik saját érdekeiket, mint például Izrael, amikor bejelentette, titkosszolgálata szövetségeseinek területén is kivégezheti az ország ellenségeit. Hol lehet meghúzni a határt, amelyen túl már nem lehet egyedül a saját biztonságot szem előtt tartani?
– Bár ennek az esetnek a részleteit nem ismerem, így kommentálni sem tudom, a jelenség elleni legjobb példa az, ami Irakban történt. Mostantól ugyanis nagyon nehéz lesz megállítani egy országot, ha meg akar támadni valakit. Ezentúl mindenki mondhatja, van kellő indokom és erőm ahhoz, hogy véghezvigyem a tervemet – és senki sem tudja megállítani. Korábban megvolt az ENSZ Biztonsági Tanácsának modellje, amelyet mindenki betartott. Az Irak elleni háború előtt minden könnyebb volt: a támadó ország mindenki számára a rossz oldalt jelentette. Ebben az esetben azonban a háborút a BT tagjainak túlnyomó része nem volt hajlandó szentesíteni.
– Fel lehet-e venni a harcot a láthatatlan ellenséggel a gazdasági háttér megsemmisítése nélkül? Magyarországon ugyanis a bankok nem adják ki azokat a bankszámlaszámokat, amelyekre tilos pénzt utalni, egy ebből adódó félreértés miatt egy szíriai származású férfit kiutasítottak az országból. Nem jelenti-e ez a nemzetközi erőfeszítések megtorpedózását?
– Mind a banktitkok megőrzése, mind a terrorizmus – és a nemzetközi bűnözés – finanszírozásának megakadályozása rendkívül fontos. Nem az a fontos, hogy küld-e valaki pénzt a Hamásznak vagy nem, mert a terrorizmus nem feltétlenül drága. A sok pénzt inkább a hálózat fenntartása igényli. Egyébként hatalmas összegek csak az olyan támadásokra kellenek, mint a szeptember 11-i merénylet.
***
Washington az erőben hisz. Az Egyesült Államok túldimenzionálja a fegyveres erő szerepét a külpolitikában – fogalmazta meg mondanivalója lényegét Guillaume Parmentier, a XXI. Század Intézet és az Új Atlanti Kezdeményezés szervezésében tartott előadásán. 2001. szeptember 11-ét követően egyfajta amerikai nacionalizmus irányítja a washingtoni politikát. Ezzel szemben Európa internacionalista meggyőzésen alapuló diplomáciát kíván folytatni. – Európa „erőddé” alakuljon, amint azt a franciák akarják, vagy kontinensnyi Svájccá, amint arra a németek vágynak? – tette fel a kérdést Parmentier. (Z. G.)
origo.hu
Kubatov Gábor is elbúcsúztatta a mandátumát elvesztő Fekete-Győr Andrást
