Ki az úr a háznál?

Most az egyszer nincs okunk kételkedni abban, hogy a miniszterelnök tartani szeretné a szavát: szándéka szerint a hónap végéig átalakítja kormányát. Máskülönben nem erősítette volna meg éppen a szocialista párt majálisán korábban e tárgyban tett nyilatkozatait, jelentősen csökkentve ezzel Kovács László szokásos kampánybeszédének hírértékét. A mostani időpont optimálisnak látszik: egy évvel a kabinet megalakulása után, ugyancsak egy évvel az uniós csatlakozás és az újabb belpolitikai megméretés, az európai parlamenti választások előtt különösebb kockázat és presztízsveszteség nélkül hajthat végre a kormányfő jelentős személycseréket. Azt ugyanis neki is látnia kell, hogy számos politikus súlyos tehertételt jelent kormánya számára.
Görgey Gábor és Kovács Kálmán minisztériuma például szinte csak akkor ad hírt magáról, ha valamilyen botrány robban ki körülötte. (Utóbbi tárcához a hírek szerint átigazolhat az uniós kampány kudarcában kulcsszerepet játszó Baja Ferenc államtitkár, aki a mesebeli kis gömböcként bekapja majd az egész minisztériumot.)
Feltételezhető tehát, hogy Medgyessy Péter kormányátalakítás alatt nem néhány, már bejelentett vagy a sajtó által valószínűsített, legfeljebb fazonigazításnak nevezhető, de a politikai kormányzás színvonalán, hatékonyságán bajosan javító intézkedést ért. A kormány fejének kudarca lenne, ha egyes államtitkárságok átköltöztetésével, az EU-s és esetleg az úgynevezett esélyegyenlőségi miniszteri poszt létrehozásával, valamint a legalkalmatlanabb miniszterek alatt dolgozó politikai államtitkárok feláldozásával le is zárulna a folyamat. Ez esetben a nagyobb, az igazi átalakítás későbbre halasztódna, mondjuk decemberre, ha már sikerült elfogadtatni a parlamenttel a jövő évi költségvetést. A döntés halogatása azonban nem állhat a miniszterelnök érdekében.
Igazságtalan lenne a Medgyessy-kormányra jellemző sajátosságként említeni azt a tényt, hogy a minisztercserék lehetőségének mérlegelésekor a szakmai alkalmasság csupán az egyik vizsgálandó szempont. De különösképpen igaz ez a most tervezett változtatásokra: a kormánylapok szerint Csillag Istvánhoz például azért nem nyúl a kormányfő, mert a pártállami kormány pénzügyminisztereként ő számolta fel azt a reformműhelyt, ahol a gazdasági miniszter is kutatott, míg Jánosi György pozíciója azért rendült meg, mert nem támadta elég vehemensen tárcája előző vezetését. Ennél persze súlyosabb okok is hátráltathatják az átalakítási szándékot: a miniszterelnök és a külügyminiszter-pártelnök párharca, az MSZP érdekcsoportjai küzdelmének pillanatnyi állása, a koalíciós partner sajátos szempontjai. A meghökkentően gyengén teljesítő szabad demokrata miniszterek elmozdításához például Kuncze Gábor meggyőzésén keresztül vezet az út, az úgynevezett SZDSZ elnöke egyértelművé is tette a napokban, hogy koalíciós egyeztetést tart szükségesnek a kormányátalakításról. A háttérben zajló bonyolult alkufolyamatról kevés információ jut el a közvéleményhez, meglehet, a döntések informális körben már most, a formális egyeztetések, testületi tanácskozások előtt megszülettek. Valószínű, hogy a kormányátalakítási játszma részeként gazdasági pozíciók (újra) elosztásáról vagy akár az MTV-elnök személyéről is egyezség köttetik.
Miután a miniszterelnök a nyilvánosság előtt egyértelműen elkötelezte magát a változtatások mellett, nem érheti be néhány imázsjavító intézkedéssel. Az, hogy Magyarországon a miniszterelnöknek van kormánya (és nem fordítva), nem Orbán Viktor rögeszméje, erről a kancellári típusú kormányfői hatalmat körülíró alkotmány rendelkezik. A kormányátalakítás körüli küzdelmek igazi tétje tehát az, hogy képes-e ezzel a jogával élni a miniszterelnök. Ez a történet így elsősorban nem az egyes miniszterek alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról, hanem Medgyessy Péter cselekvőképességéről, kormányfői hatalmának határairól szól.