Dávid Ibolya, az MDF elnöke, volt igazságügy-miniszter több szempontból is kritizálta a holnap hatályba lépő új büntetőeljárási törvényt. Szerinte az óvadék bevezetése a gazdagoknak kedvez. Dávid Ibolya aggályosnak tartja, hogy azonos bűncselekmény esetében az óvadék – vagyoni helyzethez igazodva – lehet ötvenezer, de lehet tízmillió forint is. Szerinte a bíróságnak nincs minden esetben ideje, lehetősége arra, hogy az óvadék összegét megfelelően tudja meghatározni. Bárándy Péter igazságügy-miniszter ezzel szemben úgy látja: a magyar bírák megfelelően járnak majd el a konkrét ügyekben. Hozzátette: az óvadék célja az, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne korlátozzák szabadságában a gyanúsítottat, ugyanakkor teremtsenek kellő biztosítékot ahhoz, hogy az eljárás során a hatóságok rendelkezésére álljon.
Dávid Ibolya kritikával illette azt a szabályozást, amely szerint három év után szabadlábra kell helyezni az előzetes letartóztatásban lévőket. – Célszerűbb más módszert választani a gyorsításra, mint veszélyes embereket, gyanúsítottakat szabadlábra helyezni – mondta a volt igazságügy-miniszter. Ezzel kapcsolatban Bárándy Péter közölte: az EU-ban elfogadhatatlan az előzetes letartóztatás jelenlegi magyarországi gyakorlata.
Fél évszázados szünet után holnaptól ismét négyszintű a bírósági rendszer Magyarországon, ugyanis három ítélőtábla kezdi meg működését, Budapesten, Pécsett és Szegeden. A megyei bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság között elhelyezkedő új bírósági fórumok a megyei bíróságok elsőfokú határozatai ellen benyújtott fellebbezéseket bírálják el büntető, polgári és közigazgatási ügyszakban.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!