Kérdések, melyekre ma éppúgy keressük a választ, mint fél évszázaddal ezelőtt. A megbélyegzés hatalma című kötetben két történész, Földesi Margit és Szerencsés Károly egy elfeledett politikusról, Pfeiffer Zoltánról írt, aki megpróbálta a lehetetlent. Amikor 1947 nyarán Tildy Zoltán köztársasági elnök a kommunista párt nyomására új választásokat ír ki, Pfeiffer Zoltán alig négy hét alatt életre hívja és megszervezi a Magyar Függetlenségi Pártot. Vállalkozása hihetetlen sikerrel jár. Csaknem hétszázezren sorakoznak fel mögötte. „Önmagában ez a tény egy különleges képességű és bátor emberre vall. És nem szokványosak ennek a lépésnek az előzményei sem” – magyarázzák a szerzők. Lemondott az igazságügyi államtitkári posztjáról, szakított pártjával, a kisgazdapárttal. Választási kampánya során kétszer verik meg brutálisan, besúgók veszik körül, az ÁVO csak a megfelelő pillanatot várja, hogy rátegye a kezét. De addig is csorbítani kell a népszerűségén. A mai politikai életben is jól ismert módszerről így beszél Földesi Margit:
– Amikor egyetemista koromban az 1947-es sajtó címoldalain először olvastam Pfeiffer Zoltánról, összeesküvőnek, fasiszta fősámánnak nevezték, aki kalandos úton szökött meg az országból. Mindez annak az irányított rágalomhadjáratnak volt a része, amelyet ellene folytattak. A megbélyegzést ugyanis mindig kedvelték a kommunisták, ha politikai ellenfelük megsemmisítésére törekedtek. A második világháború után az antiszemita, a szovjetellenes, az antidemokratikus kifejezéseket váltogatták. Keretszavak, éppen azzal a tartalommal kitöltve, amely a kívánt ellenséggyártást a legjobban szolgálja. Az MKP által irányított sajtót nem érdekelte, hogy Pfeiffer Zoltán három nyelven kiállított dokumentummal rendelkezett arról, hogy a német megszállás alatt részt vett a nemzeti ellenállásban. A pártja által kiadott Ellenzék című lap pedig, ahol a hiteles tájékoztatás megtörténhetett volna, mindössze tíz számot ért meg.
A történészek az 1945 és 1947 közötti időszak politikai folyamatainak kutatásai során többször találkoztak Pfeiffer Zoltán nevével, de mint megjegyzik – mindig más események „oldalvizein”. Szakmai és baráti társaságban beszédtémaként olykor felmerült a neve, érdekes személyisége. A filmrendező Mihályfy Sándor az országból való kalandos megszöktetéséről készített filmet. Az író Gyurkovics Tibor egy alkalommal elmesélte, hogy közeli rokonai azért kerültek börtönbe, mert kiálltak a Pfeiffer Zoltán által alapított párt mellett.
– Ki volt ő valójában? – kérdezem a szerzőktől.
– Jómódú polgári családból származott, s elődei nyomdokain lépve választhatta volna azt is, hogy sikeres ügyvéd lesz. Gimnáziumi évei alatt nagy hatással volt rá Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztőjének egyénisége, aki történelemtanára volt, és a kisgazda mozgalom felé irányította érdeklődését. A második világháború alatt élénk ügyvédi és politikai tevékenységet folytatott. Atyai barátjának, példaképének tekintette Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A Magyar Frontban azon ellenállók közé tartozott, akik a nemzetiszocialista Németországgal való szakítást szorgalmazták. Ekkor került élete először veszélybe, a nyilasok és a Gestapo halálra keresi, kétéves kisgyermekével, feleségével bujkálni kényszerül.
Az 1945-ös első szabad választások után Pfeiffer Zoltán harcolt ellene, hogy a kisgazdapárt olyan koalíciós kormányt alakítson, amelyben a kommunista pártnak vezető szerep jut. Később mégis elvállalta az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkári posztját. Ennek az ellentmondásnak a magyarázata Pfeiffer Zoltán személyiségében és gondolkodásában rejlik. Az utolsó pillanatig hinni akart a demokrácia eszményeiben, a magyarság erejében. Amikor az államtitkári posztot elvállalta, tisztában volt azzal, hogy a kommunisták mögött milyen erő áll. Ám bízott benne, hogy vállalt tisztségében, szakmai tudásával korlátozni tudja majd az igazságszolgáltatást befolyásolni, uralni kívánó erőket. 1946-ban nemcsak a politikai harc élesedett ki, hanem egyre több helyről érkeztek a hírek, hogy kommunista rendőrök vagy magukat igazságosztónak tartó csoportok erőszakos cselekményeket követnek el, rabolnak, gyilkolnak. Kiemelkedő ezek közül a gyömrői ügy, ahol egy „különítmény” számos ember életét oltotta ki. Az MKP szerette volna a történteket eltussolni, Pfeiffer egy ideig ellen tudott állni e törekvéseknek. Jellemző az is, hogy a belső ellenségkép erősítésére összeesküvéseket kreálnak, hogy a nemzeti érzelmű lakosságot megosszák. Ezek közül például a Bilkey–Papp-ügyben (terrorista akciókkal vádolt orvosok) tesz komoly erőfeszítéseket a törvényesség betartatására. Ugyanez a magatartás jellemzi a Kunmadaras zsidó lakossága elleni pogrom körülményeinek tisztázásában, a valódi tények, igazi tettesek megnevezésében. Igyekezett a börtönviszonyokon is javítani. Átmeneti sikereket elér ugyan, de alapvetően nem tud a politikai foglyokkal szembeni kegyetlen bánásmódon változtatni.
– 1947-ben nyilvánvalóvá válik számára, hogy a személyes kockázatvállalással sem képes megállítani a politikán és az országon eluralkodó erőszakot. Elérkezett ahhoz a ponthoz, amely már nem fért bele az általa vállalt kompromisszumba. Mivel az akkori miniszterelnök, Nagy Ferenc nem védte meg a letartóztatástól kisgazdapártbeli társát, Kovács Bélát, Pfeiffer úgy érezte, már nem tud a párttal közösséget vállalni. Kilép a kisgazdapártból, és élesen szembefordul a kommunistákkal. Mindezt annak tudatában teszi, hogy tudja, mi várhat rá. Tudja, hogy a teljes sajtóarzenált ráuszították. Az is világosan látszik, hogy az országból nem vonják ki a szovjet csapatokat. Barátját, Kovács Bélát ekkor már elhurcolták a gulágra. A polgári nemzeti oldal vezetői közül pedig sokan kénytelenek voltak Nyugatra menekülni – magyarázzák a történészek.
– Ő nem érezte a rá leselkedő veszélyt?
– A habitusára jellemző, hogy amikor James McCarger, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai missziójának másodtitkára először tesz utalást arra, hogy az ország már nem biztonságos számára, így felel: „Miért én menjek el, menjenek el ők, én itthon vagyok.” Ez is jelzi, hogy hazája elhagyása igen nagy áldozat volt számára, amelyet az utolsó pillanatig halogatott. Végül mégsem volt más választása. A politikai rendőrség már 1946 végétől folytatta az anyaggyűjtést ellene. A cél egy olyan nagyszabású összeesküvési per összetákolása, amelynek Pfeiffer Zoltán lett volna a fővádlottja. Ezért 1947 végén mások mellett letartóztatják titkárát, Varga Józsefet, mi több, a kihallgatószobából telefonon be is játsszák neki a megkínzott ember hangját. (Maga Berkesi András, az ÁVO kihallgatótisztje ismeri el később, hogy az ügy érdekében lefogott emberek a további kínzásoktól félve hazudtak.)
Ezzel párhuzamosan folyamatban volt Pfeiffer Zoltán képviselői mentelmi jogának megvonása, a kör tehát bezárulni látszott. Először feleségét és ötéves kislányát szeretné biztonságban tudni. A mentőakciói miatt magyar Pimpernelnek is nevezett McCarger segítségével végül sikerrel járnak, noha a határnál egy hajszálon múlik a lebukásuk. Maga James McCarger, akivel a történészek 2001-ben Washingtonban találkoztak, erősítette meg, hogy az édesanya és a kislány, akit elkábítottak, hogy ne sírjon fel, egy katonai jármű rakterében, egy ládába rejtve „utazott”. A határnál az orosz katona éberségét nem annyira a diplomáciai passzus, hanem a számára felkínált néhány cigaretta csillapította. A menekülés napját Pfeiffer Zoltán számára november negyedikére tűzték ki. Szükség volt ehhez némi figyelemelterelő hadműveletre. Így például november ötödikére előjegyezteti magát parlamenti felszólalásra, látszólag minden dolgát a megszokott módon intézi. De még a parlamenttől a Báthory utcai lakásához vivő rövid úton is nyomozók kísérik. Az ő figyelmük elaltatása volt szökésének legnehezebb szakasza. A hazai viszontagságok után, végül embercsempészek segítségével, úgynevezett „földalatti vasúton” lépte át az osztrák határt.
– Egy ilyen életút bemutatásakor fennáll a veszélye annak, hogy a romantikus elemek elfogulttá teszik az embert. Hogyan sikerült megőrizniük a tárgyilagosságukat? – kérdezem a szerzőket.
– Megrázó volt számunkra, hogy egy tehetséges ember két év alatt hogyan jut el a helytállástól, a sikertől politikai téren a teljes sikertelenségig. És miképp fizet döntéseiért személyes sorsával. Ennek ellenére történészi értékítéletre törekedtünk, nem hallgatva el Pfeiffer Zoltán rossz döntéseit, tévedéseit sem – magyarázza Földesi Margit és Szerencsés Károly.
Az Egyesült Államokban töltött harmincnégy esztendő alatt Pfeiffer Zoltán bekapcsolódott a magyar emigrációba, dolgozott a Szabad Európa Bizottságban, publikált az Amerikai Magyar Népszavában. Az 1956-os forradalom bukása s az elmaradt nyugati segítség mélyen lesújtotta. A Szabad Európa Bizottság anyagi támogatásával még módja nyílik arra, hogy többek között Belgiumban és Németországban tájékoztassa az érdeklődő szervezeteket, közéleti személyiségeket Magyarország helyzetéről. Ám a hetvenes évek elejétől teljesen visszavonulva él, csak egy-két régi baráttal tart kapcsolatot, és Mindszenty József hercegprímással folytat levelezést. Ha valaki, ő az az ember volt, aki nem tudta elképzelni, hogy soha többé nem térhet vissza hazájába. Magyar állampolgárságától megfosztották, az amerikait nem vette fel. Így hunyt el 1981-ben New Yorkban. Koporsóját nemzeti lobogónk fedte. Leánya, Pfeiffer Magdolna a mai napig nem lépte át Magyarország határát. Neki köszönhető, hogy számos eddig ismeretlen irattal, fényképfelvétellel, az emigrációs évekről szóló beszámolójával is gyarapodhatott a kötetet kísérő gazdag dokumentáció.
A találkozás körülményeit, hangulatát így idézi fel Földesi Margit:
– Az első megbeszélt alkalommal hiába vártuk. És bizony később is többször letette a telefont, amikor kerestük. Végül kinyomoztuk San Franciscó-i címét, és felcsöngettünk a házba, ahol lakott. Nem volt más választása: vagy elküld, vagy szóba áll velünk. Amikor az ajtóhoz jött, könnyezett, de nagyon keményen kérdezte: mit akarunk az apjától, hiszen ő egy keserű sorsú ember volt. A résnyire nyitott ajtóban kevés szóval mondhattuk csak el. Azt mondta: nézzünk a szemébe. És behívott minket.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!