A nyertes üzlettársa volt a megbízó

A 174 millió forintos EU-rajzfilm-pályázaton nyertes konzorcium vezetőjének régi üzlettársa a tendert meghirdető Belügyminisztérium főtanácsadója. A szakmát erősen megosztó projekt finanszírozásába az MTV is be kíván szállni.

2003. 06. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gát György producer – az EU-rajzfilmre kiírt pályázaton nyertes konzorcium szervezője – egyik régi üzlettársa a tendert kiíró Belügyminisztérium főtanácsadója – értesült az Index. Szirtes József ugyanis 1997-ig, a GSG Kft. (Gát– Szirtes–Görbe) fizetésképtelenség miatt kezdeményezett megszüntetéséig együtt dolgozott a filmes producerrel, sőt több szocialista politikus kampányában is közösen vettek részt. Szirtes nem szólalt meg az ügyben, a témakör felelőse Lamperth Mónika másik főtanácsadója, Séllei Frigyes volt – tájékoztat az internetes újság.
Emlékezetes: hazai filmes cégek kifogásolták az utóbbi évtizedek legnagyobb – 174 millió forintos – állami rajzfilm-megrendelésének pályáztatási körülményeit, mert szerintük a kiírásnak csak az tudott megfelelni, aki előre ismerte annak tartalmát. A konzorcium – amelynek tagjai a Giromedia Kft., az Animation.hu, a Super Fly Films – már hónapokkal a pályázat megjelenése előtt belekezdett a munkálatokba. Egy interpellációra reagálva Kovács László külügyminiszter úgy vélte, hogy önmagában nem kifogásolható, ha „valaki elkezd csinálni minden felhatalmazás nélkül valamiféle rajzfilmet abban a reményben, hogy hátha szükség lesz rá”. Az ügyet később a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta, ám kizárásra való okot csak a konkurencia pályázatában talált. Az állami pénz mellett a Magyar Televízió is beszállna a 35 részes EU-rajzfilm finanszírozásába, így a konzorcium további tízmilliókhoz juthat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.