Utat avatott a minap Csillag István közlekedési miniszter Kiskunfélegyházán. Szép, emelkedett esemény az ilyen, odamegy a miniszter az utat elzáró nemzetiszín szalaghoz (mögötte, körülötte a város potentátjai), ollót vesz a kezébe, aztán nyissz, elvágja a szalagot, miközben a jelenlévő kiskunok meghatottan tapsolnak. A jelenetről protokollfelvétel készül a helyi újságba, rövid riport a tévébe, rádióba… Azért mégis milyen rendes az a szocialista kormány, hiába mószerolják a túloldalról…
Arról persze nincs szó az ünnepi beszédben, hogy a négy kilométernyi elkerülő útszakasz – és még további harminchét hasonló – megépítéséről még az Orbán-kormány döntött a Széchenyi plusz egyik legfontosabb fejezeteként. A várost elkerülő, illetve kapacitásbővítő beruházás ízig-vérig a Fidesz-korszak szüleménye, az ő tervük, ötletük, igyekezetük ásta meg az alapokat, ők kezdték el a munkát, s végezték mindaddig, amíg végezhették. Csillagék már csak a legtündöklőbb, legfényesebb szakasznál vették át a stafétabotot. Az átadásnál.
Ez megcsinálja, azt megtapsolják. Az egyszerű emberben pedig majd úgy marad meg, hogy ez a szocialisták útja. A szocializmus útja. Ügyes.
Árnyalatok persze vannak. A félbehagyott utak közül legelébb a kormánypárti településeken avatnak (Félegyházán szabad demokrata a polgármester), a fideszes városok láthatóan büntiben vannak, várjanak csak a sorukra. Mezőkövesd, Hódmezővásárhely, Pápa, Sárvár, Zalaegerszeg épülő útjain „módosított” határidőkkel zajlik, illetőleg áll a munka. Kellett nekik úgy voksolniuk tavaly tavasszal…
Útavató Csillag miniszter egyelőre másutt csillog.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!