Hihetetlen tempóban folyik a brazíliai esőerdők irtása: 2001 és 2002 között negyven százalékkal nagyobb területet taroltak le, mint bármikor az utóbbi évtizedben. A legújabb műholdfelvételek szerint – szemben a 2001-ben megtisztított 18 166 négyzetkilométernyi területtel – tavaly már 25 476 négyzetkilométernyi erdőség vált pusztasággá a termőterületet növelő farmerek fairtó igyekezete miatt – adta hírül a BBC.
A környezetvédő szervezetek növekvő aggodalommal figyelik, hogy a fakitermelés ütemének kívánatos csökkenése helyett immár drámai mértékben fogynak az esőerdők, elsősorban az Amazónia déli részén gyorsan szaporodó szójatermelő farmok érdekei és profitéhsége miatt.
Jó hír, hogy az erdőirtás mérséklését célzó javaslatait várhatóan már a jövő héten előterjeszti a brazil kormány. Ám a BBC megjegyzi: az esőerdők védelmét hosszú idő óta szorgalmazó Marina de Silva, az új környezetvédelmi miniszter nincs könnyű helyzetben. Az erdőirtást ugyan már pontosan nyomon követheti Brazília sok millió dollárt érő műholdja és radarfigyelő rendszere, ám a lelkes környezetvédő szervezeteknek a takarékos költségvetésből annyi sem jutott, hogy benzint vegyenek az autójukba, és lefüleljék az illegálisan tevékenykedő favágókat és farmereket. Emellett Brazília kaotikus igazságszolgáltatási rendszerében annyi a törvény adta kibúvó és olyannyira eluralkodott a korrupció, hogy a tettesek csaknem minden esetben büntetlenek maradnak.
Az amazóniai esőerdők adnak otthont a világon élő valamennyi állat és növény harminc százalékának, ám Brazíliában már 243 ezer négyzetkilométernyi területtel, vagyis öt százalékkal csökkent a fák élőhelye az utóbbi tizenöt évben.
Ekkora bohócot még nem csinált magából Magyar Péter – már kétmillióan láttak az erről szóló videót
