Valamennyi fontosabb népmozgalmi mutató kedvezőtlen képet mutat az egy évvel korábbihoz képest az idei év első négy hónapjában; csökkent a házasságkötések és az élveszületések száma, emelkedett a halálozásoké – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A népességcsökkenés meghaladta az elmúlt év január–áprilisit. Az előzetes adatok alapján 2003 első négy hónapjában csaknem kilencezer házasságot kötöttek, 30 500 gyermek született és több mint 49 ezren hunytak el. Több mint négyszázzal kevesebb esküvő volt, és mintegy kilencszázzal kevesebb gyermek született 2002 első négy hónapjához képest. A halálozások száma végig magasabb volt, mint egy évvel korábban. Így 2003. január–áprilisban mintegy négyezer fővel többen haltak meg, mint az előző év január– áprilisban. A születések csaknem háromszázalékos csökkenése és a halálozások több mint kilencszázalékos emelkedése miatt mintegy negyven százalékkal nőtt a népességfogyás mértéke. Megállapították azt is: ezer élveszületésre 7,4 csecsemőhalott jutott, szemben a 2002. január–áprilisi 6,6 ezrelékkel.
Patkányok lepték el Tatabányát, május óta nem oldódott meg a probléma
