A brit rendőrség egy újonnan kifejlesztett DNS-módszerrel akarja lefülelni a bankrablókat. Először Manchester térségének bankjait akarják ellátni olyan kis csomagokkal, amelyek felrobbannak, amint illetéktelenek nyúlnak a pénzhez – tudta meg az MTI. A detonációval füst és festék szabadul fel, ami mind a bankjegyeken, mind pedig a rablókon különleges DNS-kóddal ellátott nyomot hagy. Ezeket a kódokat sem mosással, sem fehérítéssel, sem ibolyán túli besugárzással nem lehet eltávolítani, és az öregedéssel sem szűnnek meg – áll az új módszerről szóló közleményben.
A soha el nem tűnő DNS-jelöléssel a rendőrség egészen a tetthelyig vissza akar jutni, hogy a módszerrel mind a tettest, mind pénz tulajdonosát azonosíthassák.
A DNS-minták alkalmazásához nagy reményt fűznek a szigetországban, David Blunkett, brit belügyminiszter épp tegnap beszélt tárcája azon elképzeléséről, amely szerint a közeljövőben több mint kétmillió ember genetikai ujjlenyomatát veszik fel a nemzeti DNS-adatbázisba. A BBC tudósítója szerint kutatások bizonyítják: egyre inkább visszatartó ereje van a génmintákon alapuló bizonyítási eljárásnak a bűnözés minden területén. A brit kormány még 2000-ben jelezte, hogy 2004-ig hárommillió személyi profilt kíván a rendszerben rögzíteni. Mindez azt jelentette volna, hogy a szigetország valamennyi bűnözéssel összefüggésbe hozható polgára bekerült volna az adatbázisba. Az új tervek szerint az adatállomány csak kétmilliós lenne. Az elmúlt három évben a DNS-minták alkalmazásával 50 százalékkal emelkedett a felgöngyölített bűnesetek száma Nagy-Britanniában. A tervek szerint a rendőrség jogosítványt kapna arra, hogy minden őrizetbe vett embertől genetikai mintákat vegyen. A civil szervezetek nem lelkesednek az ötletért, néhány tudós pedig arra figyelmeztetett, hogy a DNS-minták nem teljesen megbízható bizonyítékok.
Zelenszkij Oroszország elleni támadással melegített a Trumppal való találkozóra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!