Lapzártánkkor még tartott a Tej Terméktanács (TT) küldöttgyűlése, ahol a résztvevők a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által felkínált újabb tejpiaci rendelkezéseket tárgyalták meg. Értesüléseink szerint tegnap kora estig csak annyi volt bizonyos, hogy a TT továbbra is szerződésszegéssel vádolja a földművelésügyi tárcát. Továbbá kiszivárgott, hogy az FVM a felajánlott másfél milliárd forintot végszükség esetén hajlandó ötszázmillió forinttal kiegészíteni. Mint korábban megírtuk, ennek az a feltétele, hogy a feldolgozók és a termelők is fizessenek másfél milliárd forintot a TT kasszájába, így a 4,5 milliárd forintból kilencvenmillió liter tejet lehetne kivonni a piacról, ami az FVM további intézkedéseivel együtt elméletileg kezelné a tejfelesleget. A terméktanács által meg nem erősített, lapzártánkig szerzett információink szerint azonban a feldolgozói oldal nem hajlott több pénz befizetésére.
A tejválság mellett az agrárium általános „rosszulléte” is egyre nagyobb mérteket ölt, így tegnap a Gazdakörök Országos Szövetsége után Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzati Közgyűlése is Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordul a térséget súlyosan érintő agrárproblémák azonnali megoldása érdekében. Glattfelder Béla, a Fidesz–MPSZ agrárszakértője tegnap kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a kormány újabb jelét adta tehetetlenségének, mert csak arra volt képes, hogy aszály sújtotta területnek nyilvánítsa az országot, azt figyelmen kívül hagyta, hogy a gazdák ezzel tisztában vannak, és azonnali érdemi segítséget várnak a kormánytól.
Hogy az aszály mekkora gond, azt a liszt árának várható emelkedése is jelzi. Igaz – a távirati iroda közlése szerint –, a Sütőipari Egyesülés igazgatója úgy vélte, hogy a lisztáremelkedés mértéke kisebb lesz a Gabonaszövetség által az őszre várt 10–15 forintos emelkedésnél. Werli József úgy látja, a mostani 40–45 forintos átadási ár a legrosszabb esetben is csak 48–50 forintra emelkedhet. A kenyér- és a pékáruk esetleges áremelkedéséről az igazgató nem volt hajlandó jóslásokba bocsátkozni.
*
Az EU mezőgazdasági miniszterei tegnap reggel elfogadták a közös agrárpolitika félidős reformját Luxemburgban. A megállapodás keretében a miniszterek létrehoztak egy pénzügyi fegyelmi mechanizmust, amelynek révén a közös költségvetés mezőgazdasági kiadásai 2013-ig nem emelkednek, jóllehet ezen idő alatt az unió tagországainak 15-ös létszáma várhatólag megkétszereződik.
Harmincéves a Draconian Times, a rock sötét katedrálisa















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!