Félreinformált miniszter?

A pénzügyminiszter ismét napirendre tűzte a „Fidesz-röplapok” ügyét, és László Csaba a VPOP-nál vizsgáltatja az eset körülményeit. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok azt támasztják alá, hogy nem történt jogszabálysértés, illetve a pénzügyi tárca vezetőjének sincsenek kellően alapos ismeretei az üggyel kapcsolatban.

2003. 06. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lapunk birtokába jutott dokumentumok teljesen új megvilágításba helyezik a „Fidesz-röplapok” ügyét, amelyet múlt hétfőn vetett fel a parlamentben Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese László Csaba pénzügyminiszter közreműködésével. A birtokunkba került dokumentumok azt támasztják alá, hogy a kormányváltás után már belső vizsgálat foglalkozott az üggyel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál, amely során jogszabálysértésre nem derült fény. Az egyik feljegyzés, amelyet 2002. június 24-én Daróczi Ferenc dandártábornok, vámigazgató írt alá, arról számol be, hogy az említett ügyben semmilyen jogsértés nem történt. A jelentés szakszerűségét és pontosságát nyilván az is nagyban megerősítheti, hogy a vámvizsgálat során a vámigazgatóságot képviselő H. István pénzügyőr százados és S. Gábor pénzügyőr főtörzszászlós Daróczi Ferenc dandártábornok beosztottjaként és az ő utasítására volt jelen a beléptetéskor, ahol „egybehangzó jelentésük szerint megállapítható volt, hogy az eljárások a vámjogszabályokban foglaltaknak megfelelően történtek meg, és a költségvetés részére a vámterhek kiszabásra és beszedésre kerültek”. Nyilvánvaló tehát: félretájékoztatás miatt nyilatkozhatott úgy a pénzügyminiszter múlt hétfőn a parlamentben, hogy a két tiszt megjelenése az akkori bevételi igazgató utasítására történt. Azt pedig, hogy Daróczi Ferenc és említett két beosztottja szabályszerűen járt el, az is valószínűsítheti, hogy a VPOP-nál történt, ez év tavaszi személyi változások következtében előléptetésével jelenleg ő töltheti be a bevételi igazgatói posztot.
Hasonlóan ellentmond a pénzügyminiszter által elmondottaknak az a jelentés, amelyet 2002. április 19-én H. D. György pénzügyőr főhadnagy, Kópháza vámhivatalának parancsnoka írt Bencze József pénzügyőr vezérőrnagynak, a VPOP rendészeti főigazgatójának. A jelentés szerint: „A vámhivatal a borítékokat átvilágításos úton vizsgálta meg…” A vámhivatal parancsnoka a jelentésben jogsértésről nem tett észrevételt, amit Varga József pénzügyőr ezredesnek, a vám- és pénzügyőrség nyugat-dunántúli rendészeti parancsnokának utasítására jelentett is Bencze József rendészeti főigazgatónak. (Bencze József az előző szocialista– szabad demokrata kormány idején a Belügyminisztérium helyettes államtitkári székéből került a VPOP országos parancsnokhelyettesi tisztségébe rendészeti főigazgatónak.) Bencze József a jelentést tudomásul vette, és törvénysértés gyanúja miatt sem akkor, sem a kormányváltást követően nem kezdeményezett eljárást az ügyészségnél s a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. Döntése szakszerűségét nyilván megerősítheti az is, hogy azóta is a VPOP-nak a parancsnokhelyettese. E dokumentumok ismeretében talán nem véletlen, hogy a tárgyban tett kijelentései nyomán – bizonyítékok hiányában – Kovács László szocialista pártelnököt a Fidesz jó hírnevének megsértése miatt jogerősen elmarasztalta a bíróság. Érthetetlen ugyanakkor, hogy a VPOP-t felügyelő László Csabának miért nincsenek az ügy tisztánlátásához szükséges, pontos információi.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.