Június közepén zárta le az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Országimázs Központ (OK) gazdálkodásával kapcsolatos nyomozást, majd vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek az ezzel kapcsolatos dokumentációt. Mi a vád?
– Félek, hogy mire a most tíz hónapos kisfiam felnő, még akkor sem leszek képes elmagyarázni neki, hogy tulajdonképpen mivel vádoltak meg minket. Jogi értelemben vád nincs, csak gyanú. A vádaskodások tárgya pedig folyamatosan változik. A feljelentés hűtlen kezelés gyanújáról szólt. Hűtlen kezelést magáncég nem követhet el. A kormányváltás után mégis a Happy End Kft.-nél jelent meg a rendőrség. Tudomásom szerint az OK munkatársai tételes átadás-átvételi jegyzőkönyvvel adták át a MeH irattárának a szerződéseket, teljesítési igazolásokat. Tehát elegendő lett volna a rendőrségnek onnan kikérnie a dokumentumokat. Ehelyett tőlünk foglaltak le kb. 92 ezer oldalnyi iratot, köztük az önkormányzati választások előtt álló Fidesz iratait is, teljesen törvénytelenül és érthetetlen módon.
– Önök közleményben tiltakoztak egy a Magyar Bálint-ügy csúcspontjára időzített rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott „valótlan állítások” ellen. Mit kifogásoltak?
– A nyomozással kapcsolatban 17 oldalban foglaltuk össze a kifogásainkat – az eljárási hibákat, figyelmen kívül hagyott tényeket –, amelyek a nyomozati iratokból egyértelműen kiolvashatók. Észrevételeinket az ügyészségnek is megküldtük. A sajtótájékoztató állításainak azonban a nyomozati iratokban nyoma sincs. Szót kellett hát emelnünk az ellen a kijelentés ellen, hogy „azért, hogy a 20 százalékos haszon több legyen, létrehozott a Happy End Kft. egy MERT 2000 nevű részvénytársaságot, akiket ezeknek a füzeteknek az elkészítésére alvállalkozóként bevontak.” A MERT 2000 Rt. alapításáról közhiteles dokumentumok állnak mindenkinek – így a rendőrségnek is – a rendelkezésére. Bárki könnyedén meggyőződhet róla, hogy a Happy End nem alapítója és nem tulajdonosa a MERT 2000 Rt.-nek. Így aztán nem is vonhatta be azért, hogy megnövelje a saját hasznát.
– Akkor miért helyezték előzetes letartóztatásba a MERT 2000 Rt. vezérigazgatóját?
– Az előzetes letartóztatásáról szóló végzés indokai között az a vélelem szerepelt, hogy ő megtévesztett volna engem, mert nem tájékoztatott arról, hogy további alvállalkozót alkalmaz. Ez a megállapítás persze meglehetősen abszurd, hiszen az Országjáró mind a 11 lapszámán, mind az alkalmankénti közel négymillió példányra rá volt nyomtatva, hogy a lap a Szikra Lapnyomdában készült. A nyomozás elején hűtlen kezelés volt a gyanú, aztán az, hogy az alvállalkozóm és én közösen megtévesztettük az OK-t. Tehát én 12 napon keresztül – amíg a MERT 2000 Rt. vezetője előzetes letartóztatásban volt – megtévesztett voltam, s nem megtévesztő. Ám az alvállalkozóm mellett mégis engem gyanúsítanak csalással.
– Megalapozottak a vádak?
– Melyik vádra gondol a sok, egymásnak ellentmondó állítás közül? Még az állítólagos károkozás összege is folyamatosan változik, ami nem is csoda annak fényében, hogy a rendőrségi revizor mennyi hibát vétett. Az iratismertetésnél elénk tárt számításokat a mi könyvelőink is átnézték, majd öt oldalon sorolták fel a konkrét, összeadás-kivonás szintű számszaki hibákat, amelyeket a bennünket elmarasztaló rendőrségi dokumentumok tartalmaztak. Bizonyos költségszámlákat egyszerűen figyelmen kívül hagytak. A vádemelési javaslatot ezekre a hibás számításokra alapozták. Ez is azt mutatja, hogy a rendőrség mekkora teher alatt dolgozik, amikor kormányzati politikusok feljelentése alapján, a sajtó és a politika kereszttüzében kell egy nyomozást lefolytatnia. A valóság az, hogy a gyanúsításokban szereplő négy munka közül három esetben a szerződés szerint bennünket megillető haszonkulcsnál olcsóbban dolgoztunk, a negyedik esetben pedig 24 millió forintos veszteségünk keletkezett. Ezek a tények a könyvelésünkből feketén-fehéren megállapíthatók.
– Nagy volt a forgalom önöknél, hiszen nem csak a rendőrök vizsgálódtak a cég körül.
– A rendőrségi nyomozás és a szintén több mint egy éve tartó APEH-vizsgálat felőrölte a cégünket. Mégsem ez maradt meg bennem ebből az egy évből. Ezzel párhuzamosan ugyanis régóta várt gyermekemmel voltam várandós, ráadásul veszélyeztetett terhes. Az orvos által előírt szigorú ágynyugalom helyett betegágyamban fekve kellett a rendőrök kérdéseire felelgetnem. Házkutatások, iratlefoglalások következtek. Végül kisfiam koraszülöttként, november helyett már augusztusban világra jött. Hónapokig inkubátorban volt, a férjemmel és az orvosokkal, nővérekkel küzdöttünk az életéért. Hogy sikerrel vívtuk meg ezt a harcot, az kisfiam élni akarásának köszönhető, és a családomnak – mindazoknak, akik ekkor mellettünk álltak. Miután végre hazavihettem a gyermekemet, és egyetlen hétvégét eltölthettünk együtt az otthonunkban, a rá következő hétfőn, hajnali hat órakor rendőrök jelentek meg nálunk. Házkutatást tartottak – tekintet nélkül arra, hogy az orvosok előírásai szerint a fertőzésmentes körülményekért még a nagyszülők sem látogatták ekkor a fiamat. Végül őrizetbe akartak venni. A gyerek jelenléte azonban meglepetés volt a számukra. Mint a rendőrnő elmondta, ők úgy tudták, még kórházban van. Az volt a szándékuk, hogy mielőtt még elindulhatnék a kórházba szoptatni, magukkal visznek. Hosszas telefonálás és egyezkedés után végül otthon maradhattam. Bárki is volt a telefon túlsó végén, hálás vagyok neki, hogy úgy döntött, együtt maradhatok a kisfiammal. Ehhez képest minden más lényegtelen.
– Keller László szerint három év alatt tízmilliárd adóforint folyt a Happy End Kft.-hez.
– A kampányokra, rendezvényekre fordított pénz soha nem a reklámügynökséghez „folyik”. Az összeg legnagyobb része a tv2-nél, az RTL Klubnál, a Népszabadságnál és a többi médiumnál jelent meg, hirdetési díj formájában, és a sok ezer közreműködőnél. Egyes megalapozottnak tűnő számítások szerint az OK három éve alatt kevesebb pénzzel gazdálkodott, mint amennyit a jelenlegi kormány három hónap alatt az európai uniós csatlakozási kampányra és a népszavazásra elköltött. Nem tudom ellenőrizni, hogy így van-e, de nem is az én dolgom. Mégis: szerintem helytelen a pénz szempontjából beszélni erről. Az igazán fontos az, hogy az a sok milliónyi ember, aki részt vett a rendezvényeinken, méltó módon ünnepelhette-e meg az államalapítás évfordulóját? Örültek-e az olvasók a Millenniumi Országjárónak és a többi kiadványnak? A felmérések tanúsága szerint közel 80 százalékuk örömmel fogadta őket. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettünk ebben a munkában. Sajnos, ma munkatársaim többsége munkanélküli. Egyébként a MeH a Happy End nyílt közbeszerzési eljáráson győztes tenderanyaga alapján kötött keretszerződést velünk ezekre a munkákra. Annak idején a Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter felügyelete alatt álló Államadósság Kezelő Központ és reklámügynöksége is hasonló módon, keretszerződés alapján dolgozott évekig. Ők azonban a konkrét feladatok feltételeit nem rögzítették eseti szerződésekben – az árakat sem, annak ellenére, hogy a Happy End szerződését mai áron meghaladó összeget költöttek el. Ezzel szemben az OK munkatársai a tőlük elvárható gondosságot messze felülmúlóan eseti szerződésekbe foglalták az egyes munkákat. Az ÁSZ évről évre vizsgálta az OK-t. A kormányváltás után is, már az OK megszűnése után megvizsgálta a megelőző év gazdálkodását. Hivatali kötelezettségei közé tartozik, hogy feljelentést tegyen, ha bármi törvénytelenséget talál. Nem tettek büntetőfeljelentést, hiszen semmi olyasmit nem találtak, ami ezt indokolta volna.
– Mennyiért készítették el a kiadványokat, amelyek miatt nyomozott az ORFK?
– A rendőrség által felkért nyomdaipari szakértő megállapította, hogy áraink az elfogadható piaci áraknak megfelelőek voltak. Az Országjáró 41 forintba került példányonként. Kevesebb mint felébe, mint egy hasonló sajtótermék. Engedjen meg egy összehasonlítást: az EU-csatlakozásról néhány hónapja kiküldött kétoldalas levél költsége az újságok szerint 348 millió forint volt. Ami abban a levélben van, bizonyára aranyat ér, ha minden szava egymillió forintba került. Miért volt 80 millió forinttal drágább, mint a 24 oldalas, politikai napilap formátumú Országjáró újság postázással együtt? Én nem tudhatom. Mindezek fényében azért különös, hogy hanyag kezelést emlegetnek az OK munkatársaival kapcsolatban.
– A Happy End elleni támadások egyik fő állítása volt, miszerint a MERT 2000 Rt. úgy kapott megbízást, hogy semmilyen munkát nem kellett végeznie.
– A nyomozás során összegyűjtött tanúvallomások és a nyomdaipari szakértői vélemény egyértelműen bebizonyította, hogy a MERT 2000 Rt. elvégezte a rábízott munkákat, sőt a részvétele feltétlenül szükséges volt, hiszen lapigazgatói feladatokat látott el. Vállalta, hogy minden körülmények között, akár több nyomdába szétosztva vagy külföldön is legyártja határidőre a kiadványokat. A lap nyomdai paramétereinek kidolgozásától kezdve a kiadványok teljes nyomdai gondozását ő végezte, amit a nyomozás is igazolt. Bizonyos vagyok benne, hogy a rendőrségnél jobban senki sem tudja a több mint egy évig tartó nyomozás után, hogy nem történt semmiféle bűncselekmény.
– Milyen ítéletet vár az ügyészségtől?
– A történtek ellenére is bízom a független magyar igazságszolgáltatásban. Tiszta lelkiismerettel nézek a tükörbe és a kisfiam szemébe. Sok szomorúság halmozódott fel bennem, de gyűlöletet nem érzek senki iránt. Szerencsére ő jól van, és nekem ez az egyetlen igazán fontos dolog az életemben.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!