Frászt kap a rádió

Rádiósok demonstráltak minap az Országház épülete előtt. Az a bajuk a kollégáknak, hogy hamarosan elveszítik jövedelmük harminc-negyven százalékát, hála a munka törvénykönyve július elsején hatályba lépő módosításának. De ez még nem minden. A T. Ház hétfőn a kormánypártok voksaival úgy döntött, hogy a közmédiumok tőkepótlására elkülönített 7,2 milliárdos összegből a Magyar Televíziónak hatmilliárdot ad, a Duna TV-nek hétszázmilliót, a közrádió pedig ötszázmilliót vihet haza.
Végtelenül pimasz határozattal állunk szemben, kedveseim, benne bujkál az erőfölényérzet éppúgy, mint a hatalmi arrogancia. Azért, mert Kondor Katalin és csapata még nem hódolt be teljesen a szegfűbrigádnak, és megpróbál közszolgálatinak maradni, most nyelheti az éhkoppot, úgy kell neki… Szoclib kurzus nem tűrhet el ilyen kilengéseket, retorzió kell ide némi fátyollal, spanyolfallal. Pénzmegvonással.
De nem is ez itt a lényeg, hanem az, hogy lehetetlenné tegyék, elbocsátásokra, jövedelemcsökkentésekre késztessék a Kondor-csapatot. Talán így népszerűtlenné lehet tenni őket, lehetetlenné. Olyanokká, akiknek menniük kell „saját kérésre”.
Nekem a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy a legendás rádiósszakszervezet, a FRÁSZ nemhogy a demonstráló dolgozókat támogatná, ehelyett egyvégtében azt kívánja bizonygatni országnak, világnak, hogy az elégedetlenséget szítók maguk Kondor Katalinék, a rádió menedzsmentje. Győri László (így hívják a szakszervezet frontemberét) nemhogy dolgozói érdekeket képviselne, össze kíván ugrasztani vezetőt és dolgozót, ahelyett, hogy maga vinné a tüntetés transzparensét. Nyálas és átlátszó módszer. Győri László a túlélésre játszik. Azt hiszi, nyerni fog.
Frászt!